Mert van, mikor már nincs mit hozzátenni....és lám, a nők is tudnak röviden fogalmazni:)

Folytatom a múltba révedést, tanulságos és érfelvágós, "önmagam élve elásós", röhögőgörcsös és "önmagamra büszke vagyok" érzések váltakoznak bennem. Szép íve van, számomra mindenképpen, így visszatekintve büszke vagyok magamra, hogy mentem előre, nem hagytam magam, beleálltam, bár olykor beletört szó szerint egy-két csontom, megtépázódtam, nulláztam magam egészségügyileg. Viszont örülök annak, aki lettem, akivé váltam ezen tapasztalások által.

Szóval szemezgetek tovább az akkori írásaimból, akkor hogyan éltem meg, a mostani fejemmel Mr. Ősemeberrel való időszakot:

Leültem a főnökeimmel beszélni a jövőmről. Váltok. Eldöntöttem, fiatal vagyok ahhoz, hogy leragadjak egy olyan munkánál, amiről talán már az elejétől kezdve tudtam, hogy nem fog menni, nem is akarom, csak kényelmes volt.

Bizonytalanság. Talán ez a legrosszabb érzés. Mert azt már tudom, mit nem akarok csinálni, de akkor mit akarok? Passz! De mivel nincs más, mint előre, valami csak lesz. Azt érzem suhan, még hogy suhan, szalad el, rohan, vágtázik messze tőlem az élet. Se pénzem, se időm élni, megélni a fiatalságom. Bezártság és elszigetelődés, ezt adta nekem a kisvárosi lét. Aggódom a munka, a megélhetés miatt is, azonban még rosszabb most számomra az, hogy még mindig egyedül vagyok. Mindennel is egyedül kell megbirkóznom, egyedül kell okosnak lennem.

Önnarráció: Ezen időszakban a barátaim, ismerőseim nagyon nagy százaléka elkezdte a "nagybetűs" életét. Vállalkozás, családi üzlet, házasság, közös otthon, első gyerekek... majd első válások, padlóra kerülések, visszaköltözés "mamahotelbe" gyerekekkel stb. Visszanézve, egyelőre nem választanék más utat magamnak, mint amit bejártam. Azonban akkor még nagyon nehéz volt nem másokhoz hasonlítani magamat, az életemet. Fojtogató és elég lehúzó volt így élni. Tettetni, hogy jól vagyok úgy, ahogy vagyok, amiben vagyok, ahogy nekem halad az életem.

Múlnak a napok, a hetek, a hónapok. Miért ilyen nehéz? 

Fiatal vagyok és nem tudom megélni a fiatalságom, nem engedi az élet. Sokat éltem már egyedül, sokat tapasztaltam egyedül, barátokkal is, kik jöttek és mentek, csupán néhány igazi maradt. Viszont szabadnak sosem éreztem még magam. Hiába a fiatal korom, úgy érzem öreg vagyok, nagyon öreg és kevés, nagyon kevés megélt élménnyel, lehetőséggel. 

Közben felmondtam, ami azt jelentette, hogy jöhetett az új munkahely, új város, első albérlet egyedül. A világ kitárta kapuit számomra.

Önnarráció: Már tudom, az az ajtó egy kétszárnyú vasajtót volt a pofámba :D :D. Mennyire vicces így utólag, emlékszem a napra, az érzésre, mikor költöztem, annyira sokat vártam, annyira boldog voltam, aztán.....jött a szurkos, mocsaras, lápos, rothadó mélység :D

Hogy ez most mit is jelent magánéleti szinten? Árpi, Tomi, Zoli, Mr. Ősmeber. 40,28,31,30. /Először azt hittem még pontoztam őket, majd rájöttem, ennyi évesek voltak :D/ Augusztus, szeptember, október. Új életem első hónapjai. Azok a csodás hónapok. Ha másra nem is, tapasztalatnak jó volt.

Önnarráció: Hogy mi? Ez nincs meg. Még jó, hogy leírtam akkor. Jó  az utolsó megvan, hiszen nem lenne akkor sztori. Ilyen kis zafka lettem volna? Vagy a városi levegő tehetett róla? Hm..... Fel kell hívnom barátnőmet, ő arra is emlékszik, hogy húsz éve ezen a napon mennyi vizet ittam :D

De most maradjunk inkább az utolsó névnél. Azt hiszem a jó szomszédi viszony mostantól többet fog jelenti, mint hogy kölcsönkérek egy kis cukrot, tojást, meg nem is tudom miket szoktak az emberek, mert én sosem kértem a szomszédtól semmit. Viszont ettől a szomszédtól nem mindennapi dolgot kaptam: kedvességet, szeretetet, odafigyelést és a legeslegfontosabb, őszinteséget.

Önnarráció: Áááá, meghalok magamtól..... a vakok intézetében én lehettem volna a vakolat a falon. Áááááá, ennél nagyobb szélhámost és hazug embert nem ismertem még. Uramisten, mennyire, de mennyire, de mennyire....nincs rá szó, hogy mennyire....meghalok szégyenemben. Honnan indultam, mondjuk azóta is volt hasonlóban részem, hogy így megvezettek, hogy hazudtak. Viszont egy biztos, akkor is, most is önmagamat adom, őszintén. Én nem játszmázom, nem taktikázom, magam adom. Meg ha csináljuk, csináljuk rendesen. Vezessük magunkat vagy tízszer neki a betonfalnak, mielőtt rájönnék, hogy van egy rohadt kormány is az orrom előtt és kitérhetek a sok idióta tapasztalás elől :D :D Á, meghalok.....ezt egy barátnőm tudja olyan hangszínen és visító görccsel előadni..áááá..lehet megkérem, hogy mondja fel és csatolom.

Na meg ez a jó szomszédi iszony úgy látszik itt alapozódott meg :D Biztos valami fétis nálam.:D :D

Utál. Vagyis inkább, ahogyan ő szokta mondani, azzal a huncut kis mosollyal a szája szélén: „UTÁLLLAK :P”. Lehet ennek ellenállni?! Sajnos kell, vagyis csak az eddigi viselkedésemhez, gondolkodásomhoz képest igen. De nyugi, csak egy kicsit állok ellen. Nem vagyok én hülye, nem vagyok én semmi jónak az elrontója…:P Na... a lényeg most az, hogy alig pár hónapja ismerem, alig pár hete beszélünk, esténként egyre több és több időt töltünk együtt, és eddig csak kétszer szexeltünk (durrrr ), mert ez itt a lényeg. Miért is? Mert én oda pozícionáltam magam, hogy én csak ennyire vagyok jó a férfiaknál, csak szexre, de legalább én is kellek valamire. 

Mi is van Mr. Ősemberrel? A jó szomszéd, még milyen jó. Jó, rendben, azért nem a szőke herceg fehér lovon, fele királysággal meg hasonló nagyon extra elvárásokkal. Ember, FÉRFI ember, őszinte, humoros, kedves, odafigyelő, nem fél megélni az érzelmeit. 

Önnarráció: Rendesen verem a fejem az asztalomba....még nagy betűvel írtam anno, hogy FÉRFI. Na, ha minden férfi ilyen lenne, mint ő, kihalt volna már az emberiség. Utólag még így ennyit hozzá. Egy tulok volt. 

Lényeg, hogy beleköltöztem a fejébe, megkedvelt, vágyott rám, és kikészítem -ezt is mondja.

Tény, az elején az alábbi volt az alapfelállás: két „egyedülálló” ember (mindjárt elmondom, miért is használom idézőjellel), akik tetszenek egymásnak, hiányzik mindkettőnek egy olyan ember, akivel eltöltheti a magányos estéinek egy részét. Azonban már egy öleléstől is a mennyekben éreztük magunkat. Nyugalom, biztonságérzés, ezek biztos körülvettek minket, én így éreztem. Éjszakába nyúló beszélgetések, lopva, titkolva a többi szomszéd elől. 

Kimondja, kimutatja nekem, hogy jó velem, jól érzi magát a társaságomban. Ma is inkább velem lenne, mint (és most jön a „” magyarázata) „párjával” telefonálni, míg nem indul el dolgozni. Én Zolival „voltam” (na ez is jó sztori, vagy legalább is jó tapasztalat, de majd máskor részletezem) /Sosem tudjuk meg, rohadtul nem tudom ki volt az a Zoli :D :D :D :D /, ő pedig még most is a „barátnőjével” „van”. Jó pár km, jó pár év választja el őket, havi talán egy alkalommal találkoznak, és talán nem is akar már semmit ettől a nőtől. Én érdeklem. Még érzem érintését az arcomon, amikor azt mondja: „Hidd el, inkább lennék veled, tölteném veled ezt a kis időt, mint, hogy telefonáljak vele”. Kell most ennél több?? Egy biztos, meg akarom ismerni.

Önnarráció: Hát szerintem túl hamar adtam akkor is és most is bizalmat embereknek....de attól sem zárkózom el, hogy teljesen sérült, tudatlan, butuska időszakom volt és én engedtem, én vagyok ezért a felelős. Ő csak tanított.

Viszont nem változtak a dolgok hetek alatt sem, szavak, ígérgetések megvoltak, de tettek, tettekre váltás nem történt meg. Egyelőre nem tudom még, hogy az ember maga, vagy az érzés, ami a kapcsolódás jár, melyiket is akarom, melyik a valós, igaz?! 

De most rohadt rossz….egyedül és mégsem. Elmondhatatlanul vágyom az ölelésére, ugyanakkor vélhetően sokadik vagyok a sorban nála. Jön, mikor neki kényelmes. 

Önnarráció: Önszeretet: egy tízes skálán mínusz szinten voltam. Kuncsorogtam minden szeretet morzsáért. Minden apró szösszenetbe kapaszkodtam. Nem csodálkozom, hogy "első" komolyabb lehetőségként egy ilyen ösztön lényt kaptam. Nem volt se túl agyoniskolázott, nem jött jó családi körülményekből, nem volt túlszocializálódva sem.... viszont én hiába képzeltem magam más szinthez tartozónak, érzelmileg és úgy tűnik értelmileg is, szóval én se voltam különb. Mit tesz az emberrel a sok trauma, a fel nem dolgozott minták, a sok elfojtott érzelem....

Olvasom magam és kegyetlen felismerések jönnek. Érdekes. Érdekes, hogy a gyökér okok mindig ugyanazok voltak, csak ahogy kezdtem megdolgozni, feldolgozni, úgy kaptam a további lehetőségeket a tanulásra, fejlődésre mindig magasabb és magasabb szinten.

Pl. én mindig vártam; mindig úgy alakítottam a dolgokat, hogy lehetőség legyen véletlenül vagy éppen "persze, pont ráérek" találkozni; mindig kerestem mivel járhatok a kedvében; ráhangolódva a másikra mit szeret; mindig meghallgattam és sajnáltam és mentegettem az adott illetőt; mint napjainkban is.

Most leültem egy kicsit arccal a fal felé, a sarokba, a szemeskukoricára. 

Egy normális személyes beszélgetés során biztosan elmondanám, hogy kicsit röstellem, hogy ennyire szélsőségesen ítélkező voltam a huszonévesek, bizonyosan kemény munkával megteremtett 40-50 milliós kocsijuk kapcsán. El is gondolkodtam - ha egy nő gondolkodik, mindig veszélyes :D , férfiak állítják- azonban arra jutottam, hogy nem kell semmit sem finomítanom :D :D

Sok éven keresztül - be kell lássam - nagy irigységben éltem, majd rájöttem, hogy ezzel csak magamat ölöm meg. Szóval megdolgoztam, feldolgoztam és megyek előre nem foglalkozva másoknak mi és hogyan van. Azonban azt sose fogom megérteni, hogy minél drágább egy kocsi, annál olcsóbb részeket nem építenek be, pl. index :D :D Mondjuk ma egy Ferrarit láttam indexelni, van egyáltalán rajtuk?! :) Ő meg minek, mire bárki is felfogja már 200 km-el arrébb jár a fluxuskondenzátorával:D :D

Nos, szőkeségem kissé szélfútta hajjal - értsd a hajam egy része felkötve, a másik fele az arcomban, annak egy része felakadva a szempillámra, miközben az apró por ropogott a fogaim között, közben igyekeztem teljesen nőiesen, vagyis teljes tenyeremmel finoman a fülem mögé rakni a kis "cuki" és "rakoncátlan" fürjeimet, miközben az idegtől már verejtékezett a homlokom. Szóval megérkeztem a szalonba, így...legalább a körmöm frissen volt manikűrözve, igaz az egyik ujjamon elfolyt a géllak, viszont miután nem állt szándékomban közelről bemutatni az értékesítőnek, így ezt elengedtem. Pont elég volt, hogy egy kihullott hajszálam épp keresztbe állt meg a torkomon a "Jó napot" köszönésem közepette. Innen szép nyerni. Az már csak hab a tortán, hogy nem jó ajtón mentem be, mert felnézve láttam, hogy a megadott cégnév stimmel ugyan, de ebből a kocsi márkából maximum egy játékmodellt tudtam volna megvásárolni. Na jó, annyira nem drága márka, a távirányítós verzióját is meg tudnám venni. Óóóóóó, most jut eszembe, mindig is mennyire vágytam egy távirányítós kocsira, de sose kaptam meg, csak azokat a hülye barbie babákat. Szóval, ha tudod mikor van a születésnapom, és egy ilyennel meglepsz, biztosan hozzád megyek :D /Ha megkérsz rá, ha nem :)/

Negyvenes évei közepén járó értékesítő úriember nem túl feltűnően, de enyhe arcmimikával kérdőn rám nézett, bár én hallottam a ki nem mondott gondolatait: Hölgyem, biztosan eltévedt, segítek szívesen visszatalálni a kriptába, ahonnan elszökött?:)  Természetesen a legnagyobb jóindulattal hangosan is feltette a kérdést: Eltévedt?! :D :D :D Nem, nem ezt tette fel, teljesen profi volt. Fordított helyzetben nekem biztos kiesett volna ez a kérdés a számból :D Szóval összeszedtem magam fél pillanat alatt és elébe mentem a dolgoknak, hogy tudom, hogy rossz helyen járok, annak ellenére, hogy Thomas barátom pontosan ezt a címet adta meg, azonban ha már itt járok, hja mert ugye nem tejet szeretnék venni, hanem kicsi kocsit keresek, viszont képben vagyok, hogy jelen márka megbízható, szuper középfelső kategória, azonban 5 év alatt duplájára mentek az árak, és a legkisebb kategória számomra csak bevásárló kocsinak lenne elég...Szóval eltrécseltünk a márka múltjáról, inflációról, új szabályozásról, motortípusókról, stb. Három perc alatt az értékesítő szánalmas mosolya,  együttérző mosolyba, majd érdeklődő mosolyba váltott, a "na ez nem a tipikus női' vásárló.

Összességében érdekes volt azt megtapasztalni; nem, nem a torkomon keresztbeállt hajszáltól való fuldoklást, hanem azt a néhány perc alatti változást a férfi értékesítők arcán, beszédén, testbeszédén, hogy mikor egy jó harminc plusszos (szőke) nő besétál a szalonba és közli, hogy ő kocsit akar venni, viszont sose vett még, hogyan zajlik ez, és nem várunk senkit, velem kell beérniük, illetve a banki hitelkeretemmel. Itt még azért nem igazán vágtak közbe, pislogtak azokkal a szép hosszú szempillájukkal. Amúgy felháborít, hogy a férfiak nagy részének szebb és hosszabb szempillájuk van, mint nekünk nőknek. Így időt adtak arra, hogy folytassam, nem kell francia kocsi, nem a kocsi színe érdekel, elsősorban szívómotoros, manuális váltós, adott méret- és árkategórián belül van-e esély bármire. Már a színnél megfogtam őket, de a szívómotor szó, mint valami mantra hatott rájuk. Innentől kezdve a "Nő"-t látták meg bennem, magukban meg a férfit -mellkas kidomborít, vállak előre, végignéztek lentről felfelé, fentről lefelé, "kis zacsi igazítás" aztán már döntötték is le a hátsó üléseket, nyitották a csomagtartót.... mondom ácsi, ácsi, szeretném tudni mekkora gumikra lesz szükség? Férfiak....bár lehet nem éppen a ledöntött hátsóülések közepén kellett volna felhoznom a gumiméret témát :D Egy értékesítő próbált még finoman, jó salesként bekóstolni, hogy most kellene döntenem, pár napon belül, mert ennyi van készleten, és most még tudok színt is választani, mert már leállt a gyártás, ősszel és drágábban lesz már csak ez a modell, ugyanis új szabályozás jön...mondom tudom: fekete doboz, inerface bla, bla, bla. Csigalom, nyugavér, és a szín továbbra sem érdekel. A piros meg végképp nem, statisztikailag kimutatott, hogy a piros kocsikat törik a legjobban össze. Nem maradt más hátra, mint megkérdezte mikor szeretnék teszt vezetni. Mondjuk jelen esetben az értékesítő srác jobban megfogott, mint a kocsi műszaki adatai, gumiméret ide vagy oda. 

Viszont ekkor már tudtam, hogy a legelső lesz az igazi, a szerelem kocsi. Beleszerettem. Mindenben is ott volt, megfelelt az én listámon lévő feltételeknek, méreteknek, a gumiméret is :): a hátsó ülések dönthetősége, a csomagtartóba befér akár két elrabolt szingli férfi is. Ki tudja, este hazafelé mit talál az ember az út szélén :)  

Szóval olyan igazi női módon sikerült azért választanom, beleszerettem, nem engedtem befolyásolni magam. Viszont előre fel voltam készülve, tudtam a határokat, gyorsan feldolgoztam és megértettem a kapott új információkat, mégis a női megérzés és szeretet az nem írható felül adatokkal, statisztikákkal, csak alátámasztható maximum.

És tudjátok-e, honnan lehet megállapítani egy kocsi nemét? Mint gyerekkorban, amikor tekergetted az alma szárát, ha kitört lány almád volt, ha félig tört csak ki, akkor maradt egy kis kuki, tehát fiú alma volt. Felejtsd el, a kocsin nincs mit tekergetni, nem erre lett volna hasonlat. Kíváncsi vagyok tudjátok-e.... ezt még én se néztem meg, bár érzem, hogy férfi lesz a javából a kicsike...alig várom, hogy meghajtsam :D A sebesség izgalomba hoz :) Köhöm.....

Ha ezek után bárkinek kis kétséges lenne a nőiességem megélése, csak megjegyzem, hogy igenis, műanyag dobozból, süteményes villával, hidegen eszem épp a fasírtot. Villával, hogy ne legyen zsíros a kezem. Erről ennyit.

XOXO, a csillámpónik szórjanak rátok boldogságot

Képek forrásai: istockphoto

Ígérem, nem árulok el több kulisszatitkot magamról, például, hogy a 140 cm-es magasságomhoz 46-os lábméret társul, illetve biztosan nincsen hat macskám egy 30 nm-es lakásban. Nem fontos úgy se kinézet, se az anyagi státusz, sem az életkörülmények, a férfiak úgy is az intelligenciámat akarják megbökni :D

Nos, a fantázia biztosan beindult, a csupasz seggel kocsivásárlásnak nekiindulás kapcsán. Amúgy jogosan, talán, viszont ismertek már, a finomcsavar nem marad el. Illetve, ahogyan egyik kedves olvasóm megfogalmazta nekem, megélhetési kurva lettem, legalább is az olvasottságom emelése érdekében ezekkel az erotikusabb képekkel.

Kikérhetném magamnak, de ami igaz, az igaz :D

Visszakanyarodva, legalább 5 éve lehetne már egy magas árkategóriás gépjárművem, viszont tárgyi dolgok ennyit nem érnek. Régen se, most meg már végképp nem. A katolikus neveltetésembe ez nem fér bele :)  Irigység volt, vágy volt, fájdalom a hiánytól volt, de az, hogy magamat tárgyiasítsam olyan dolgokért, amik bizonyos anyagok jól megmunkált összessége. Legalább elveim legyenek már:)  Na jó, viccelődni szoktam vele, hogy egy pár alkalmas happy finish-es masszást azért bevállalnék egy nyugodtabb hónapért cserébe. A törpenövésem mellé nem csak a lábméretem nagy, hanem a tenyerem is, a szorításáról nem is beszélve :) 

Azt hiszem erre szokták mondani, hogy a humor sok mindenen átsegít. Csak azt nem szeretem, amikor azt kapom vissza, hogy minden viccnek a fele igaz. Ha én mondom ezt, az azért más :) 

Ismét vegyünk egy jobb kanyart és térjünk vissza az eredeti fonalra. Tipikus női indexelés volt az előző pár bekezdés, amikor jobbra akarsz indexelni, de véletlenül sikerül az ablakot is lemosnod. Végül is elkanyarodunk jobbra is, csak lehet a mögöttünk, mellettünk haladó ököllel fogja nyomni a dudát ránk. Természetesen én ilyet sose csináltam, inkább mentem tovább egyenesen még van negyven kilométert, nehogy lebukjam :)  Bár autós társaimtól az esetek többségében nagyfokú együttérzést kaptam a szőke nő és öreg (lenézett típusú) verda kombó láttán. Cukin ledudáltak, indokolatlanul rámhúztak, 2 centire követtek, nem adtak elsőbbséget, vagy folyamatosan bevágtak elém. Azzal azonban nem számoltak, hogy egy rali versenyző egy öregecske, recsegős, meg-meg állós, indokolatlanul teljes kipufogóleszakadást produkáló kocsiban is ralis. Szóval élvezem a mindennapi vezetést. "Baby-t senki nem ültetheti a sarokba!"

Nos, nálam nincs se anyucinak, se apucinak szétlopott vállalkozása, se gróf hippenduffendorfensorben rangú felmenők, se sugar daddy, se kamionról leesett áruk kereskedésének lehetősége. Körbenézek a városban és minden nap elgondolkodom, hogy mikor én huszonéves voltam, maximum a helyközi járat bal oldali üléssorának ötödik székét az ablak mellett tudhattam magaménak a 07:05-kor induló buszon, mindezt annak tudatában plusz, hogy a havi bérletet, diákigazolvány hiányban, már magamnak vásárolhattam meg. Szóval még fizethettem is azért, hogy a műbőr üléshez nyáron hatvanezer fokban úgy odaizzadjak, hogy a szoknyámon olyan izzadság keletkezett mire felcuppantottam magam az ülésről a leszállásnál, hogy azt hitték bepisiltem. Viszont legalább nem voltak ilyen különbségek emberek között, a nép nagy része szintén izzadságot hugyozott ebben az időben. A kiváltságosok még kevesebben voltak, vagyis inkább nem voltak ennyire szem előtt.  Nem láttuk ők hol laknak, oda busz nem ment, minek, ők már kocsival jártak, gyalog meg messze voltak ezen alienek, hogy meglesd hogyan élnek ők. A mai világban szó szerint beleszállnak a kocsidba a 40-50 milliós első kocsijukkal a huszonévesek, mert azt hiszik a KRESZ elsőbbséget aszerint ad, kinek van drágább kocsija. 

Szokták volt mondani, innen szép nyerni. Szóval ilyen "háttérrel" indultam én neki csupasz seggel kocsit venni. Folytatás következik...

Bár ugye köztudott, hogy a szomszédsággal igen intim viszonyba tudok ám kerülni...:D :D

Ugyanakkor rá kellett jönnöm, vagyis inkább elengedni a pszcihoszenvedésem trilogiájának negyedik javított kiadásának ötvenszeri átírását.

Az egy dolog, hogy megrágtam, lenyeltem, visszaköptem, újra tapasztottam, majd ismét elkezdtem csócsálni, a már megemésztett, megcsócsált, undorító nyálas témáimat. Minek? Az elején önterápia jelleggel, majd mert tetszettek a visszajelzések, de hetek óta halálra unom magam magamtól. És amúgy se érdekel egy ideje szinte senkit sem, hogy írok-e vagy sem, tudom, unalmasak a témáim, a három hű követőmön kívül senki nem tart ki (nekik hálás köszönet, és le a kalappal :)). Szóval még egy záptojással sem dobált meg senki. Talán a szagtól magamhoz tértem volna hamarabb. Sebaj. Minden a maga idejében történik. 

Nos, nagyon sok év kihagyás után újra beadtam a derekam - hál isten "úgy" utoljára, nos az is régen volt, kb. 7 hete....pfffff, na de nincs vekengés, kit érdekel ez- szóval, a méltán idejét múlt közösségi platform saját társkereső funkciójába beregisztráltam.

Kb. 2 napja tart a "lelkesedés", még tudok röhögni, igaz néha sírva, néha a kíntól. Egy gyöngyszem: a mű fukszos arany kereszttel a nyakban, a lepusztult kádár kockás étkezőben még aranyosnak is mondható.

Részemről leszögezve, kiírva egyértelműen, hogy nincs elkalandozás, csak komoly úriemberek érdekelnek. Ma reggeli üzenet, már a profil képből tudtam, hogy jó lesz - másképp, de jó. Egy korbács volt az illető profilképe...sokat elmond előre... sajnos nem mezőgazdaságban jártas ifjú legényről szól a történet...egy vélhetően alacsony növésű - bár szerintem nem igazán tudta értelmezni azt a pár sort, ahol az alap adatait kellett megadni, melyik mit is akar jelenteni, vagy mit kellene írni, mindegy,  vártam hol van ezen szint legalja. Mondjuk legalább írt egy "szia"-t, majd kellemes és kíváncsiságot felkeltő hangnemben folytatta: "viszonzatlanul úgy kinyalnála*". (Nem írom ki végig, nehogy valakit, akit még nem rontott el az élet, miattam menjen gyónni). Mentornak éreztem magam, kapott egy kurva nagy X-et a "nem" mellé. Szerintem a nagy számok törvényére szerint játszik. Tényleg, erre aki visszaír...na az már nem az én gondom. 

Szóval lelkes vagyok....nagyon...nem, még nem kell győzködnöm magam, hogy "na...talán, most, itt, hisz nem hiába tartja a mondás vakok között félszemű a király....". Erősen gondolkodom, hogy tik-tokot pörgessek esténként  vagy a "társkeresőn" kezdjek el úgy igazán trollkodni. 

Inkább leveszek egy könyvet a polcról, vagy kimegyek a tópartra sétálni, többet érek ezekkel azt hiszem. Főleg, ha véletlenül belehajtanék a tóba a kocsimmal (úgy is el kell adni, meg nem is kár érte már; szegénykém, imádom amúgy, de feláldoznám jelen helyzetben)  és akkor ki kell hívni a tűzoltókat és máris több kedvem lenne a férfiakhoz. Ezt hívják a nőknél "egyenruhaelgyengülésnek". Nekik azonban vélhetően nem annyira tetszene a kialakult helyzet, hogy egy hülye nő 100 méterre a közúttól, hogy a picsába tudott belehajtani a tóba....biztos elsütném a viccet is:  "hogy túlhevültem és szükségem volt egy kis tűzoltásra". Szerintem a tömlőt a nyakam köré tekernék :D

:D :D

Na jó.....ez az a fajta röhögés, aminek sírás lesz a vége. Befejeztem. 

Néha én is elengedhetem a gyeplőt, letehetem a jókislány, szofisztikált, mindenkinek és mindennek is megfelelő személyiségemet. Hál isten, van még vagy öt különböző személyiségem, mindig igazodom az adott helyzethez :D :D

Ha Mr. Fáraó volt a régi vége, az új kezdete, akkor Mr. Ősember volt a mínusz nulla. 

Több, mint 10 éves sztori. Akkor így kezdtem el a naplómat: "Kalandok, tapasztalatok! Avagy ha már mondták neked is, hogy „ne aggódj, szép és okos vagy, valahol rád is vár az igazi, csak ki kell várni. Másképp a szex, szerelem, önigazolás útja!"

Van, ami nem változik bármennyi idő telik is el :) Érdekes újra olvasnom magam. Ezen időszakból fogok szemezgetni.

Érdekes, hogy első írás kezdeményezéseim is egy pali miatt voltak, alias Mr. Ősember, és jelen önterápiám részeként, szintén egy pasi miatt -Mr J. - fordultam tudatosan az írás felé.

Nos lássuk, mit mondott az akkori énem az életről:

Nem lehetek soha elégedett magammal és senki sem fogja észrevenni azt bennem, amit talán még én sem ismerek magamról. Amilyen lenni szeretnék. Szeretni és szeretve lenni!

Megvan mindenem a hétköznapi értelembe véve :rendes munka, normális fizetés, család, az egészségi állapotomban sincs semmi drasztikus, rendes neveltetést kaptam, bár az erkölcsösségemet és felelősség tudatomat olykor saját magam vonom kétségbe. De minden körülmény ellenére még mindig hiányzik valami. Ez nem más, mint a nagybetűs SZERETET, vagy átmeneti állapotában a SZERELEM. Szeretni és szeretve lenni. Nem család, barátok stb. által, hanem egy bizonyos VALAKI által. Szokták a NAGY Ő-nek, az IGAZI-nak és még ki tudja hányféleképpen is nevezni, azt az embert, akivel az ember el tudja képzelni az életét. Hogy van-e ilyen? Hiszem és tudom, hogy igen. Vagyis egyenlőre inkább csak bízom ebben. Hiszen sajnos még soha nem tapasztaltam, és ez az én nagy bajom.

Egy dolog már biztosan látható e témával kapcsolatosan, mégpedig a teljes bizonytalanság.  De talán nem is baj, hisz mi más vinné előre az embert, ha nem a bizonytalanságból adódó állandó fejlődni, tudni akarás, na és a próbálkozásokkal járó tapasztalatok.

Nem a nyálas, rózsaszín ködös szerelmet akarom én. Jobban meggondolva tudnám élvezni a föld felett 10 centiméterrel való lebegést, a habos-babos felhőkön ugrándozást, a virágok selymes érintését, üde illatát, de tudjuk mindez csak a vegyületek kegyes harca testünkben. A lényeg, egy társat szeretnék, akivel olyan egyek vagyunk, mint a „borsó, meg héja”.

25 év. Ennyi év telt már el az életemből. Most jöhetnek a szokásos dolgok, hogy „jaj, de hát az semmi”, „fiatal vagy még”, meg sok hasonló, amitől a szőr is feláll a hátamon, mert akik ilyeneket mondanak nem is figyelnek rám, nem is ismernek, csak mondják az automatikus kis válaszukat. Mondanom sem kell, hogy a legtöbbjük házas, vagy „remek” párkapcsolatban él… na jó, engem ezek hagyjanak békén. Eltelt úgy ennyi év, hogy még senkinek sem kellettem, vagy nem tudtam róla (bár nem hiszem, hogy ilyen lett volna, mert csak tudtam volna róla, ugye?!). Tehát tényleg olyan…olyan csúnya, rossz természetű, buta…és bármilyen negatív tulajdonságot fel lehetne sorolni, lennék, hogy  senkinek nem kellettem, nem érdekeltem, nem szeretett?

Épp Cunnie Williams- With or Without You című száma szól. Nem mondom, hogy nem kap el a sírás csendes, fájdalmas fajtája.

De ebből, ezekről az érzésekről nem tud senki, nem látja senki, tudjuk, nem lehet elmondani, átadni úgy igazán, még a legeslegjobb barátnak sem. Ha pedig megpróbálkozik az ember, nekem legalább is, lelkiismeret furdalásom van, hogy vannak ennél nagyobb bajok is a világban, körülöttem. De nem! Ez is nagy és valós probléma, mely megoldásra vár. Csak a megoldó kulcsot nem csatolták…Pech!

UI.: Azóta a kulcsom megvan. Legalább ennyi :D. Jó hosszú folyamat volt.....vagyis igazából az ember mindig tanul, tapasztal, és ennek sosincs vége. Illetve ugyebár sose csak egy területtel foglalkozunk egyszerre az életünkben. Visszatekintésem elején járva is örülök ennek az útnak. És tényleg igaz, minden változás belülről kezdődik el. 

Hmmmm.....hát nos....nem hiába mondják, boldogok a tudatlanok...bár nem értek egyet. :D :D :D 

Szeretek jelen állapotomban lenni. Jelen tudatosságomban lenni. Megtanultam önmagamat. Talán ez a legjobb kifejezés, ami leginkább árnyalja, összefoglalja és következtetni enged mondandómra, még inkább érzéseimre és gondolataimra. Főleg, ahogy visszatekintek az elmúlt éveimre, visszafelé tekerve a fonalat, látom mennyit változtam, honnan hova jutottam, ki voltam és ki lettem, mennyire megérte minden önfejlesztés, minden magamba vetett hit és mennyi, mennyi segítőm volt ezen út során. Hálás vagyok magamnak, magamért és mindenkinek, aki támogatott és támogat most is az utamon. 

Persze, a hétköznapokban szoktam jobbra indexelni én is, miközben csak ablakot szerettem volna mosni....de ilyenkor, mikor leül az ember a gép elé és valami odabentről megcsiklandozza, van idő, tér erről szépen, összeszedetten írni, kitörölni, átírni, szépíteni, hogy leginkább olyan legyen, amit belül is érez az ember. Persze a sima  hétköznapokban olykor nekem is kiesik a kapa a számból :) vagy, mint egy ilyen kora nyári napon pl. az alábbi: "tón vón jau". De csak az okos tud hülyéskedni....

Sose tagadtam, nem vagyok más, mint egy hétköznapi nő, a személyiségeim gyökere egy, kérdés ki, mit hoz ki belőlem, vagy mit vált ki belőlem vagy mennyit engedek látni magamból. De egy biztos, már tudok önmagam lenni, tudom ki vagyok, vagy miért vagyok, vagy mégsem?! :D :D Haladok, ez a lényeg, amúgy is ez egy élethosszig tartó tanulás.

Bár a "viszlát baráti puszi" okán éppen még igen intenzíven érzem Mr. "J" parfümjének illatát magamon. Valaki  árulja már el, miért??? Miért ilyenek a férfi parfümök, hogy testi kontakt, értsd ölelés nélkül is fél napig érzem magamon a parfümöt?! Biztos férfi parfümőrök állítják direkt úgy össze, hogy mint valami jel, ott maradjon a nőn. Mondjuk hülyén is nézne ki, hogy körbe pisilnék a férfiak a nőket és így jelölnék meg az illető nőstény egyedet. Lássuk be, a parfüm egy intellektuálisabb megjelölési forma...Na...de most magyarázkodhatok Boldizsárnak, hogy nem, nem csaltalak meg, meg semmi nem történt, csak beszélgettem egy jó emberrel, egy jó baráttal. Félreértés ne essen, Boldizsár a pók a sarokban, a gépem felett, akit legalább már háromszor lakoltattam ki, de tipikus behálózós típus, hát elfogadtam. Amúgy is csak lóg egész nap :D

Hja, hogy hogyan kerül még mindig képbe Mr. "J"....Emlékeztetném magam saját magamra: "A lényeg, az ajtóm már zárva előtte. Így is marad. Én pedig haladok előre, újjászületve." Továbbá emlékeztetném magam arra is, hogy a későbbiekben ne legyek ennyire teátrális :D :D Soha ne mond, hogy soha. A lényeg ez.

Nem hazudtam, mert akkor és abban a pillanatban úgy is éreztem. Most már tudom is. Nagy különbség. Viszont rohadtul nem könnyű. Bár már más nagyon. És itt jön a képbe az önreflexió.

Biztonság, stabilitás, intellektus, nyugalom, lélek, szív, sármosság, férfi készségek, jó szakács, "tiszta udvar, rendes ház":), humorosság, természetesség az egymás mellett lévőségben, huncutság, barátság, tisztelet, őszinteség, őszinte érdeklődés, kémia.

Ha pár szóban kellene összeszedtem sok-sok területről mi az, ami vonz vagy vonzott benne. Ezeket "keresem" egy férfiban. Megfordítva, elemezve magam és minden eddigi tapasztalásomat, ezek azok a tulajdonságok ( kivéve a jó szakács, ettől el tudok tekinteni, ha nagyon muszáj :D :D), ami mellett én megnyugodva, önmagam tudtam lenni, nő tudok lenni. És a csavar. Ezt csak megmutatta nekem az univerzum, hogy tessék, ez mind a tied lehet, már tudod és elhiszed, hogy megérdemled a boldogságot, megfejlődted magad, elfogadod és szereted önmagad, más is képes, tud és akar szeretni, de! De! van még egy "utolsó" lecke, ami összefoglalja az eddigieket, mint egy nagy konklúzió vagy kilépő kérdés egy vizsgán. Vajon tényleg őszintén és teljes szívből magadat választod mindig, minden körülmények között, biztosan elhiszed, hogy ennél teljesebb, boldogabb is lehetsz, biztosan nem gondolod már úgy, hogy neked minimum kétszer annyit kell teljesítened, hogy szeressenek, felvállaljanak, hogy "nagy" kompromisszumokat kell kötnöd, hogy csak neked kell "küzdened", ugye biztosan nem koldulsz többet a szeretetért?! Ilyen és hasonló "utolsó" nagy szembesítések történtek.

Mert rájöttem, hogy szeretem, mint ember, mint barát, mint férfi, azonban ez nem szerelem. Bármilyen is legyen az....

Mert rájöttem, és isten látja lelkem, csak most esett le, hogy "csak" jól esik, hogy végre tudom, valaki engem is tiszta szívből szeret, feltétel nélkül, hogy szerelmes belém, hogy puszta jelenlétem vagy hangom vágyat korbácsol nála/benne....és ez ízzította fel bennem is a tüzet irányába. Miközben az én döntésem hónapokkal ezelőtt megtörtént, megszületett. Csak nem értettem mi húz vissza vagy tart még mindig "mellette". Hisz, ha napokig nem találkozunk, írunk egymásnak, akkor én élem az életem, nem gondolok már rá, vagy nem jut eszembe dolgokról vagy nem ő jut eszembe. Csak ha érzem, hogy a közelemben van...vagy inkább ha látom, hogy néz rám, ha látom hogyan jön zavarba, ha látom mit váltok ki belőle. Na akkor nehéz csak a parázson tartani magam, vulkanikus erővel szeretnék kirobbanni. Viszont ezt nem más részemről sem, mint amit róla, viselkedése okán korábbiakban feltételeztem: kihasználás, ámítás, időhúzás, egom masztizása. És ez nem korrekt. Illetve nem vezet sehova. Nem hiába vannak "akadályok": korkülönbség, máshol tart az életünk, fizikai távolság stb.

Hát, valahogy így. Nem ragozom tovább.

Beach body kész, hisz a nyár nem várt, már itt van, szóval saját úszógumival lehet csobbanni és élvezni a "Hakuna matata"-t, mely nyers felnőtt verziójú fordítása: "szarok bele, jóvanazúgy" :)

Mint a Szomszédok c., méltán híres sorozatban, imádtam a végén az összefoglaló "csattanókat", "jó tanácsokat:")

Szóval egy jó tanács tőlem: homokban szexeléssel vigyázni, a homok nem csak forró tud lenni...:D :D

Konkrétan Mr. Fáraó előtt annyit éltem már, mint más egész életében sem. Vagy csak én gondolom így, vagy csak a saját környezetemben lévőkkel összehasonlítva, vagy csak az általános megfelelési kényszer miatt, mit várnak el tőlem, hogyan kell helyesen élni, viselkedni, beszélni stb. elvárások, nevelési elvek miatt.

Vagy csak megélem, megéltem a bennem lévő "vágyakat", kíváncsiságot. Hisz törvénytelent sosem tettem. Na majd eljutunk idáig is.

Főleg nőként. Vagyis itt az én tapasztalatom az, hogy kb. két csoportja létezik a nőknek, akik mertek élni és be is vallják, illetve, akik nem mertek élni, és nem is igazán vannak tisztában nőiességükkel és vágyaikkal, illetve önmagukkal. Bocsánat, három csoport, aki élt, titkolja és szende szűzként ment férjhez, de a mai napig "kilincsként" emlegetik a régi barátok, ismerősök. Én erre azt mondom, ha sose baszod el, sose tanulsz meg semmit. Kérdés tanulsz-e a "hibáidból" és milyen emberré válsz az életed folyamán. Szóval mindenkinek van valamilyen múltja. Akinek nincs, az vagy unalmas vagy hazudik.

Na, de térjünk vissza milyen alapköveket tudott letenni ez az ember, annak ellenére, hogy olyan "szépeket" írtam róla eddig.  Szexuális és spirituális alapköveket.

Szexuálisan nem arra gondolok, hogy nem tetszett neki, ahogyan csókolok...se előtte, se utána nem ért ilyen kritika. Sőt....Hát nem gondoltam volna, hogy 10 év után is ennyire szívemre veszem ezt a dolgot. Mondjuk ez legalább olyan dolog, ami tanulható, fejleszthető, alakítható, nem úgy mint a hangszín. Arról az ember nem tehet, mint arról sem, hogy mekkorára nő az ember lába. Mindegy is, az ilyen kritériumok is sejtetni vélnek elfedni kívánt valódi emberi természetet, gondolkodásmódot.  

Nos, vele éltem át először azt, hogy mi és hogyan is jó igazából nekem. Persze neki is, de türelmes volt és odafigyelő. Bár volt önző oldala is, vagy csak az? Nem, ez így nem igaz. Gusztustalan szót használtam már vele kapcsolatban az előző írásban, most megint émelygés fog el, ha belegondolok egy-két részletbe. Szerintem egész eddigi életemben nem is volt egynél több ilyen kategóriába sorolható élményem, ő azonnal adott kettőt is. És nem is azzal van a gond, hogy viszont "elvárt" kényeztetést, hanem, hogy ő nem úgy készült elő. Tipikus esete, hogy más szemében a szálkát is megtalálta. Szóval megtanultam vele és általa, mit élvezek én, hogyan mutassam vagy mondjam ezt el a partneremnek is. Extrém helyzeteket, órákig, napokig tartó megéléseket köszönhetek neki. Bár mondhatnám, hogy vakok között a félszemű a király, főleg, ha előtte lelkileg megnyomorítod a másikat.

Mindeközben végtelen beszélgetésekben, és végelláthatatlan levelezésekben volt részem Először tetszett és azt hittem ez normális, illetve fontos vagyok neki, netalántán többet akar rólam megtudni, majd rájöttem, semmi másról nem szól az egész, csak róla. Az ő keserves életéről és arról, hogy mindig övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Ami szent és sérthetetlen.

Ugyanakkor olyan látásmódot, területet mutatott meg nekem, ismertetett meg, amikről előtte nem is hallottam, nem tudtam semmit. Bevezetett a spirituális világba, egy új tudástár kulcsát adta át nekem. 

Teljesen zakkant volt. Alternatív valóságban élt, utópisztikusan látta magát, miközben olyan tudása volt, amit sokan egy egész életen keresztül nem tudnak elsajátítani, ugyanakkor a saját hozott családi és környezeti mintái megnyomorították a lelkét és szívét. Bármennyi segítő könyv elolvasása sem tudott volna rajta segíteni. Miközben mindig ő volt a szegény szerencsétlen, akit a környezete, a barátai, a családja, a munkatársai vagy éppen a főbérlője nem ért meg. Persze tudta nem tökéletes ő sem, de azért mindenki hibás, csak ő nem. 

Pár egyéb dolog: ne aludjunk együtt, mert szuszogok. Uram bocsá, hogy mertem alvás közben is levegőt venni. Illetve egyszer megjegyezte, tudom ám, hogy már kakiltál nálam, mert egyszer tovább voltam bent a mosdóban. Hja....amúgy nem, de én kérek elnézést, tudjuk, minden nő tudja, hogy a nőknek nem szabad se pukizni, se kakilni, se hangosan tüsszenteni, se szőrösnek lenni, mindig illatosnak, kívánatosnak kell lenni, de ne legyen sok smink rajtad, de mossál, főzzél, takarítsál, közben legyél vadállat az ágyban, de csak óvatosan, különben ribanc vagy, menj misére, de álszent azért ne legyél, nézz ki jól, de ne menj el itthonról, ne költsél sok pénzt magadra, legyen tökéletes a bőröd, legyél 90-60-90 cm-ben, sose legyen zsíros a hajad, de ne tölts 5 percél többet a fürdőben stb. Természetesen fordítva is igaz, nőknek is van teljesen bicskanyitogató és elég egyszerű lélekre utaló "elvárásaik". Akik azt várják el a férfiaktól, hogy értsenek mindenhez is, legyen sok pénze, háza, kocsija, nagy farka, stb. Egyszerű a képlet, kívánom, hogy ezen nők és férfiak csoportja találjon egymásra és legyenek nagyon boldogok. És lőjék ki magukat egy másik bolygóra és ne szívják el a többiek elől a levegőt.

De, ami igazán fontos az életben, szerintem pénzben nem mérhető. Ennyi. Pont. Illetve, hogy igaz társ lehess valaki életében, először magaddal kell rendben lenned, hogy ne a másikon felmászva, kihasználva, megnyomorítva fejlődj vagy érezd magad teljesnek. Társa és támasza lehess a másiknak egy közös úton.

Sok év volt mire Mr. Fáraóval ezek a dolgok ilyen szinten "leestek". Nem is olyan régen felhívott, "segítséget", tanácsot kért. Meglepődött, mennyire megváltoztam, mennyire erős lettem, mennyire önmagam lettem, vagy stabil. Nem igazán tudta eldönteni, megfogni velem kapcsolatban többé a dolgokat. Majd visszatért a "megnyomorításomhoz". Hát mondtam neki, hogy attól, hogy ő nem mászott ki a mocsarából, arról én nem tehetek, de engem még a közelében sem fog látni, nemhogy visszahúzzon az ő szintjére. Sok sikert kívántam és letettem a telefont.

Vagyis inkább tapasztalásaim első meghatározó egyede, Mr. Fáraó.

Érdekes, lassan tíz éve kerültünk egymás életébe ezzel az "Úriemberrel". Korábbi "ex part" részekben már meg-meg említettem... valahol Ő volt a "régi" én lezárásának és új "én" megindításának féfija. 

Érdekes, hogy ő is, és én is két társkereső oldalon is fent voltunk, mégsem a hagyományosnak mondható felületen találtunk egymásra. Mennyire kettős életet élt Ő. Én, így visszagondolva már tudom, mennyire nem tudtam még akkor ki is vagyok, mit érek, mennyire semmire sem értékeltem magam, mint nő, mint ember. Szépen összeszedtem mit írjak a társkereső profilomba, mire vágyom, de a mocsár mélyén voltam ekkor még. Egy ilyen állapotban mennyire látja az ember tisztán az életet?! Írtam erről, tudjuk, semennyire. Így nincs min csodálkozni, hogy akkor és abban az "én állapotban" miért nem találtam egy normális férfit. Ma már tudom, minden  lépés egy-egy puzzle darab az élet nagy tábláján. Oka van ennek is. Vagyis neki is, hogy az életem része lett. Kellett Ő is ahhoz, hogy azzá válljak, aki ma vagyok és ahogyan ma gondolkodom. 

Szóval miért Mr. Fáraó. Valahova ide helyezte magát, mint élőlény ezen a bolygón. Okos volt, mégis rendkívül kényszeres és szorongó. Bántalmazó - lelki szinten, mert nem tudott megbirkózni saját önértékelési problémáival, ezért még inkább lenyomott, hogy ő erősebbnek tűnjön. Direkt gyengébb nőket keresett, hogy magát magasabbra értékelhesse. Van lejjebb a mocsár aljánál? Ő mélyebbre tudott még nyomni. Vágyott rám, de úgy tett, hogy "végül is, ha nagyon akarom, benned is található valami szép".  Tette mindezt úgy, hogy igazából nem hogy macsónak nem volt mondható, de még férfias kiállása sem volt. Egy "előnye" volt, a magassága. Emlékszem, az első csók is majdnem undorító volt vele. Ne kérdezd, hogy mégis miért volt folytatás!? Mert meg kellett történnie.  Később még azt is kritizálta, hogy hogyan csókolok. Neki túl heves, túl nyálas, túl nyelves....majd akkor rájöttem, ebben a kapcsolatban ő a lány. Igazából én akkor még annyira a férfi energiáimat működtettem csak, hogy nem csodálkozom, hogy sok voltam neki. Nem csak súlyra. Mondom, semmi férfias kisugárzása nem volt. Igen, már emlékszem, a magasságán kívül még egy előnye volt....a vádlija. Az szép, formás és izmos volt. Még a farka is ferde volt. Életemben először találkoztam ilyennel :D

Mondjuk pont általa értettem meg, hogy mennyire igaz, hogy mindenki azt kapja vissza az élettől, amit adott. Jó pár évre rá, hogy véget ért a kapcsolatunk, találkoztunk egy séta erejéig, alig ismertem meg. Közel két mázsára hízott és kb. annyija volt, ami éppen rajta és magánál volt. 

Mikor megismerkedtünk, ő már egy fiatal, elvált férfi volt....elmondása szerint volt felesége a tökéletes nő volt, alakra. Kicsit külsőséges és felszínes is volt, szerette a szépet, vagyis szerette volna, de nem jött össze neki, meg úgy az élet sem. Azóta sem. Bár ahonnan jön, amit kapott az élettől, ember legyen a talpán, aki onnan egyedül felépít egy normális életet, hát nem is tudott a mai napig egy korláton túl jutni. Bár ez nem mentesít senkit, hogy másokat a mélybe nyomjon és lelkileg tiporjon, mikor a másik támasza lenne, őszintén és tisztán fordul felé. 

Kb. két percig voltam "hivatalosan" a barátnője. Majd még pisiltem egyet, pénzfeldobással eldöntötte, hogy ez mégsem fog működni. A hozott egy szál vörös rózsáját a hátába állítva basztam be mögötte az ajtót. Ez már nekem is sok(k) volt, már akkor is. 

Milyen rég nem írtam semmit...Magam is meglepődtem. Jó pár hét eltelt. Mi a sok idő? Mi a kevés idő? Mikor vagyunk időben? Miért telik gyorsabban vagy éppen lassabban az idő? Nyugalom, továbbra sem vagyok egy Stephen Hawking...csak a magam, női szintjén gondolkodtam el az idő jelentőségéről.

Mondhatnám, hogy az elmúlt pár hétben nem történt jelentős dolog az életemben, hogy csak "úgy telt az idő". Így nem igaz, mert ha nem történik látszólagosan semmi, akkor is a mélyben, a tudat alatt vagy csak "úgy" teltek a hétköznapok. Csak az élet pontosan tudja mire helyezi át a fókuszt, ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy "időm nem volt gondolkodnom, vagy magammal foglalkoznom". Véletlen lenne? Kétlem :) Szóval ebben a pár hétben majdnem a levegővételeim számát is naptárbejegyzésbe kellett írnom...ezzel nem azt mondom, hogy sok dolgom volt...dehogy...áááá....

Gondolkodtam, elemeztem  és arra a következtetésre jutottam, hogy most futott ki, aminek ki kellett, most került egyensúlyba az életem. De szép is lenne :D :D Abban az értelemben biztosan, amire az elmúlt hetek, hónapok, évek igyekeztek tanítani. Kezdem azt érezni, hogy már nincsenek nagy kibillenéseim, nagy és szélsőséges megéléseim, tudom engedni és élvezni, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy és amikor annak kell. Úgy tudom átadni az irányítást, hogy közben mégis én kormányzom a hajóm. Miközben a hajóm is kinőtte magát.  Már nem egy lyukas faladik kikötve az iszapos parton, hanem egy szép nagy hajó, amin megvan minden, amire szükségem van, ha kell magam haladok előre vele, ha kell a szélre bízom magam, és visz amerre mennem kell, ha kell csak időzöm a tenger közepén és élvezem a sós szellőt. Egy biztos, a boldogság és jókedv sosem hiányozhat a fedélzetről.

Menet közben jó pár ember felszállt a fedélzetemre. Van, aki bár nem állandó útitársam, de biztos és állandó része az életemnek. Vannak, akik rövidebb, hosszabb ideig utaznak velem, vagy utazunk együtt és szépen elválunk, mikor lejár a közös időnk, vagy tanulásunk. Van, akit páros lábbal rúgtam a cápák közé, biztos van, aki úgy érzi, hogy víz és élelem nélkül raktam ki egy lakatlan, élettelen szigetre és hagytam magára. Ezek nem éppen a megfelelő megoldási módszereim voltak, de akkor, adott pillanatban ezen a szinten tartottam, vagy így tudtam megoldani/megvédi magam. Ennek is így kellett lennie. 

Nem árulok el nagy titkot, hogy fő tanulási területem jelenleg a párkapcsolati megélések. Hát tabula rasa van. Lezártam, elköszöntem, elhagytam azt, azokat, akiknek lejárt az idejük, akikkel lejárt a közös időnk. Csak azért, hogy legyen valaki, akár szexre, akár társalkodó "hölgynek", akár kávézgatásra, akár üres percek kitöltésére, akár felejtésre, akár csak mert "beajánlották", de napok kellettek, hogy lépjen....vége. Egy-egy ember estében egy ideig óráig még volt azért agyalás, gyenge próbálkozásom a "szép lezárásra" vagy hasonlóra, de nem volt az igazi, izzadság szaga volt és rájöttem, elmúltak, engedni kell. Nincs ezzel baj, sőt....számomra jó értelemben vett felszabadulás a múlt mintázatai alól. Végre. 

Az élet vezet, ha megtanulod meghallani mit súg a szél.

Az élet tanít, ha figyelsz a jelekre.

Az élet mesél, ha megtanulsz olvasni a sorok között.