Milyen rég nem írtam semmit...Magam is meglepődtem. Jó pár hét eltelt. Mi a sok idő? Mi a kevés idő? Mikor vagyunk időben? Miért telik gyorsabban vagy éppen lassabban az idő? Nyugalom, továbbra sem vagyok egy Stephen Hawking...csak a magam, női szintjén gondolkodtam el az idő jelentőségéről.

Mondhatnám, hogy az elmúlt pár hétben nem történt jelentős dolog az életemben, hogy csak "úgy telt az idő". Így nem igaz, mert ha nem történik látszólagosan semmi, akkor is a mélyben, a tudat alatt vagy csak "úgy" teltek a hétköznapok. Csak az élet pontosan tudja mire helyezi át a fókuszt, ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy "időm nem volt gondolkodnom, vagy magammal foglalkoznom". Véletlen lenne? Kétlem :) Szóval ebben a pár hétben majdnem a levegővételeim számát is naptárbejegyzésbe kellett írnom...ezzel nem azt mondom, hogy sok dolgom volt...dehogy...áááá....

Gondolkodtam, elemeztem  és arra a következtetésre jutottam, hogy most futott ki, aminek ki kellett, most került egyensúlyba az életem. De szép is lenne :D :D Abban az értelemben biztosan, amire az elmúlt hetek, hónapok, évek igyekeztek tanítani. Kezdem azt érezni, hogy már nincsenek nagy kibillenéseim, nagy és szélsőséges megéléseim, tudom engedni és élvezni, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy és amikor annak kell. Úgy tudom átadni az irányítást, hogy közben mégis én kormányzom a hajóm. Miközben a hajóm is kinőtte magát.  Már nem egy lyukas faladik kikötve az iszapos parton, hanem egy szép nagy hajó, amin megvan minden, amire szükségem van, ha kell magam haladok előre vele, ha kell a szélre bízom magam, és visz amerre mennem kell, ha kell csak időzöm a tenger közepén és élvezem a sós szellőt. Egy biztos, a boldogság és jókedv sosem hiányozhat a fedélzetről.

Menet közben jó pár ember felszállt a fedélzetemre. Van, aki bár nem állandó útitársam, de biztos és állandó része az életemnek. Vannak, akik rövidebb, hosszabb ideig utaznak velem, vagy utazunk együtt és szépen elválunk, mikor lejár a közös időnk, vagy tanulásunk. Van, akit páros lábbal rúgtam a cápák közé, biztos van, aki úgy érzi, hogy víz és élelem nélkül raktam ki egy lakatlan, élettelen szigetre és hagytam magára. Ezek nem éppen a megfelelő megoldási módszereim voltak, de akkor, adott pillanatban ezen a szinten tartottam, vagy így tudtam megoldani/megvédi magam. Ennek is így kellett lennie. 

Nem árulok el nagy titkot, hogy fő tanulási területem jelenleg a párkapcsolati megélések. Hát tabula rasa van. Lezártam, elköszöntem, elhagytam azt, azokat, akiknek lejárt az idejük, akikkel lejárt a közös időnk. Csak azért, hogy legyen valaki, akár szexre, akár társalkodó "hölgynek", akár kávézgatásra, akár üres percek kitöltésére, akár felejtésre, akár csak mert "beajánlották", de napok kellettek, hogy lépjen....vége. Egy-egy ember estében egy ideig óráig még volt azért agyalás, gyenge próbálkozásom a "szép lezárásra" vagy hasonlóra, de nem volt az igazi, izzadság szaga volt és rájöttem, elmúltak, engedni kell. Nincs ezzel baj, sőt....számomra jó értelemben vett felszabadulás a múlt mintázatai alól. Végre. 

Az élet vezet, ha megtanulod meghallani mit súg a szél.

Az élet tanít, ha figyelsz a jelekre.

Az élet mesél, ha megtanulsz olvasni a sorok között.