Elgondolkodtam, Mr "J"-nek el kellene küldeni a blog linkjét...de ez most csak egom harca. Csak hálás tudok neki lenni, hogy nem akar engem, mert nem ő van megírva nekem. 

Unom én is már, nyugi, annyit mondogattam ezt. Ha már el is hiszem teljes szívvel, nem csak aggyal, akkor vélhetően már szóba se fog kerülni.

Az jutott eszembe, írok egy listát, hogy emlékeztessem magam elgyengülős pillanataimban, miért is jó, hogy így döntöttem, hogy nincs több találka. Alias negatív lista, mikor nem mentegetem, nem filozofálom túl, csak tények, gondolkodás nélkül, ami jön.

Nos nézzük mi sül ki. Ám, ha van valakinek jó tanácsa, figyelemelkerülő hadművelete, vagy egy jó buli meghívása, ne tartsa kérem magában :)

A lista:

- öreg, vagyis "öreg", már mentegetem :D

- szexuálisan kevés

- tagadja érzelmeit, illetve ha a tettek mutatják meg, mennyire vagy fontos a másiknak, akkor emiatt is listás, vagy csak mivel nem kommunikál velem igazán, nem tudom mi zajlik benne, nem tudom felismerni a tetteit? Ááá, mentegetőzés a köbön:)

- nem őszinte, vagyis lehet az, de nem ezt érzem. Ez is mentegetőzés, vagy nem? :)

Huu basztikuli, ezzel nem vagyok előrébb még. Az első kettőn kívül, a többi már megerőszakolva jött ki belőlem. Kilóra kevés, minőségben az első kettő perdöntő is lehetne akár.

Azt hittem legalább négy oldalon keresztül ömlik majd ki belőlem gondolkodás nélkül. 

Hát szevasztok. Ez ennyi volt. 

Lehet ez is egy jel, hogy elmúlt, ezzel már nem kell többet foglalkozni. Döntés megszületett, engedjem el az utolsó szakadt cérna szálat is, ami hozzá köt.

Okééééé...jóóóó...persze....nanáááá....rendben.....így lesz. Talán :D

Telnek a napok, magamra koncentrálok, próbálom az összes eddigi "feldolgozást", tanítást egyensúlyba hozni, tartani, közben megélni a mindennapokat, a múltból tanulni és elengedni, azt ami már nem szolgál, a jövőt nem siettetni és nem csak arra koncentrálni. Az biztos, hogy egy marék lepkekakiban is több az energia jelenleg, mint bennem, bár ez nem látszódik kívülről, de belül ezt érzem. Talán a lelkem, szívem fáradt meg egy kicsit. Már megint sokat kapott, ezen hegek örökké megmaradnak, de én úgy gondolok rájuk, mint megerősítésekre, amivel több lettem, ami erősebbé tett.

De azért néha megvan bennem is, mint most is az az érzés " hogy ott rohadjon meg az összes ahol van". Négy év alatt három komolyabb férfi, akinek odaadtam magam teljes valómmal, szívvel és lélekkel, mert bíztam, hittem és "semmi"...elhitették velem, hogy fontos vagyok, megvárták, míg beléjük szeretek, élvezték egy kicsit, majd eldobtak. Eldobtak, mert nem tudták meglépni, megfejlődni, vállalni önmagukat és mert nem ők voltak számomra a megfelelők. Tudom én ezt. Meg egyszerű, mint az egyszer egy. Egy dolog ezt tudni,agyból; egy dolog megélni, szívvel. Az tud fájni. Piszkosul. Ma hagyom fájni a dolgokat. Kicsit szomorkás az idő is, nem kicsit vagyok megfáradva amúgy, úgy mindenhogy legalább. Szóval kicsit potyognak a könnyeim, útnak indultak maguktól. Menjetek hát.  

El van kurvulva ez a világ. Ha teljes szívből, őszintén szeretsz, ha biztosítod az otthon melegét,támogatást és figyelmet nyújtasz, nem mellesleg a rendszeres lábközti melegséget és merevséget is megadod, mi marad? Mi? Vagy mi kell még? Miért nem elég mindez? Azt hiszem ez a kultikus jelenet mindenkinek megvan:

Forrás: Google képtalálatok, mielőtt valaki itt jogi lépéseket tenne:D

Barátnőm felhív, hogy van egy régi, kedves, rendes srác ismerőse, aki nem talál magának egy kedves, rendes, aranyos lányt. A srác teljesen el van keseredve hol és hogyan ismerkedjen. Megkérte hát barinőmet, ha tud valakit, ne tartsa magában. Én nem zárkóztam el, így a kapcsolat létrejött, majd pár napra rá töröltem is ezt a friss kontaktot, a semmire nincs időm várni. Volt vagy 3 napja, hogy írjon, keressen. Nem tette. Nem ez a baj. Lehet kedves, aranyos, rendes - nek tartja magát, de kurva nagy bajok vannak, ha úgy gondolja, hogy ő mindent megtesz és mégsem talál senkit, közben pedig azt az alapvető kommunikációt sem hajlandó megtenni, hogy közölje, nem egymást keressük - bár nem tudott rólam semmit még, a nevemen kívül, csak simán bejelölt- azt azonal, majd nem írt, nem keresett. Mit gondold, majd én írok rá? Mindegy...több figyelmet kapott így is, mint kellett volna.

Nem értem amúgy sem, miért olyan nehéz az embereknek normálisan kommunikálni. Az én egyik tapasztalatom az, hogy azért nem, mert önmaguknak is hazudnak, azt se tudják mit és miért akarnak, de elvárások, na azok vannak. És van az a kis százalék, aki már annyi mindenen túl van, annyit tett és adott önmagából, de nem találj a hozzá hasonlót. Miközben eljárkál kultúrális eseményekre, részt vesz új programokon, kipróbál új hobbikat, lejár mondjuk edzeni, vagy valami sportot is űz, eljár koncertekre, miközben házas, családos, párkapcsolatban élő barátaival is rendszeresen időt tölt. Egyrészt, hogy ne otthon üljön egyedül, másrészt, mert rájöttek ezen emberek már arra, hogy elsősorban önmagukat kell szeretni és megélni a jó dolgokat, amire vágynak, illetve folyamatosan fejlődni, tanulni. Mégis, annyi új ember, annyi új kapcsolódás, sokáig mégsem jön senki. Vajon mi ennek az oka? Ezen a ponton személy szerint nem vagyok hajlandó mondjuk párkereső oldalakra regisztrálni. Húspiac. Van tapasztalat, régről igaz, de nem hiszem, hogy az emberek jó irányba változtak volna ezen a téren. Mert a világ se a jó irányba tart. 

Nem mellesleg elkurvult a társadalom a "social media" miatt. A férfiak a tökéletes nőt keresik, a nők meg egy pénzes zsákot. A tökéletes nő a mai világban  90%-ban filter, aki pedig a pénzével vagy kocsijával vág fel, számomra annak kicsi a pöcse vagy olyan önbizalom hiánnyal küzd, hogy azt csak ezzel a gőggel tudja leplezni. 

Szóval, remélem eddig is tiszta volt, én nem is ide sorolom magam, nem is ebben az látszat appok világában élek (hál isten), viszont az emberek nagy százaléka felnőtt létére is "elkurvul", a mai fiatalokat pedig sajnálom, mert kevés a valós tartalom, sok a hazugság, ami miatt teljesen aberrált, nem valós, nem hiteles, nem élhető világ felé kényszerítik őket. És a tisztes nevelés sokszor kevés a világgal szemben, minden tisztelem ezen szülőknek. Néhány szélsőséges példa: a csirke természetes élőhelye nem a hűtőpult vákum csomagolása, vagy a 400 e Ft-os telefon 10 évesen nem evidens (jegyzem meg, még kereső felnőttként sem feltétlenül), az akciós  70 e Ft-os táska nem akciós ár, 14 évesen a műkörmös, műszempillás, fodrász, sminkcuccok havi 20 e Ft-ért vásárlása, minden héten buli, csak rendelős kaján élés, minden hétvégén étteremben evés, évi két kéthetes nyaralás, plusz sítábor, meg plasztikai tábor, vagy a 120 e Ft-os cipő, mert valamelyik félholt, csupán idegdúccal rendelkező filteres valóságú lány vagy fiú vagy beazonosíthatatlan identitású és állatfajú huszonéves ezt tartja értéknek egy kamera mögött. Hja, arról nem is beszélve, hogy a fiúk ezekben a slim gatyában olyanok, mint giliszták tűsarokban.  

Na....

Istenem, én szeretnék pl. megtanulni traktort vezetni, vagy visszaülni egy ladában és csapatni egyet a töltésoldalban, vagy kifeküdni nyáron a haverokkal egy tópartra és dumálni, hülyülni, főzni, fűszálakkal fütyülni, békákat gyűjteni, csodálni a vízipókokat a tó vizén. Megosztani egymással az érzéseinket, a titkainkat, közösen élményt gyűjteni, az emlékezetünkre vésni a lemenő nap képét egy jó fröccs mellett a hegyoldalban, anélkül hogy bármilyen digitális eszköz előkerülne. Kazettáról hallgatni a 30 éve felvett válogatás dalokat és nagyokat táncolni. Az igazi emlékek a szívünkben maradnak meg. Sok mindent meg lehet venni pénzzel, kell is addig a pontig, míg úgymond viszonylagos szabadságban élheti a mindennapjait az ember. De pénzzel nem vehetsz igazi emberi értéket, szeretetet, figyelmet, szerelmet, otthon melegét, lelket, törődést, kapcsolatot, barátokat. Vagy igen, de az olyan is lesz. Erre van egy nagyon szép mondás: aki kurvának áll ne sírjon ha basszák.

Most sok a "k" betűs szó...bocsánat, pedig nem szoktam csúnyán beszélni, bassza meg:)

Fel a kezekkel pl. hány ember szokta mondjuk legalább évente visszanézni az esküvői videóját vagy végignézni a képeket? Mondjuk én ezt felírnám receptre, hogy ne felejtsék el a párok miért is döntöttek így, egymás mellett, akkor mit éreztek, szerintem nagy segítség lehet a sok hétköznapi nehézség, probléma közepette ezeket az érzéseket, élményeket felidézni.

Csalamádé mindenkinek. Mert a legjobb a menzás finomfőzelék. Megfoghatatlan, mint ez az írás.

Miután úgy tűnik senki nem kíván csókot lehelni ajkaimra ezen a hétvégén, tudom ajánlani magamtól magamnak a miniKüsse válogatást :) Itt max te fogod kidobni vagyis jelen esetben én az üres kartondobozt, miután megettem az összeset is :) Plusz egy cukorsokk. De aki nem kockáztat nem is nyer. 

Tegnap hazafelé tartva az egyik főúton a szembejövő tűzoltó kocsiból rám integettek a tűzoltó "bácsik". Fogtam a kormányt erősen, mert deréktól lefelé ennyi is elég volt, hogy mindenem remegjen.

Szerintem kevés nő az, aki egy egyenruha láttán nem indul be. Hallom kedves ironikus olvasóm a következő gondolatokat: "tehát a boncmester, vagy a kukás szerelése is önmagában egyenruhának számít, akkor arra is beindul minden nő?" Mondjuk nekem egy kantáros gatyás férfi póló nélkül is elég, hogy a fűnyírás aznap délutánra elnapolódjon :) Persze a "lilaakácközös" kertész fiúka kiadásban :) Imádom a szomszéd Jóni papát, de őt azért békében hagyom nyírni a füvét szombat délután a kis viseltes kantáros gatyójában.  

Maradjunk a klasszikusoknál: tűzoltó, rendőr, katona...jó pár éve a foci vb is kedvenc lett, mióta szűkebb szabásúak lettek a mezek, és hát az amerikai focisták... azok a vállak, azok a négyfejű combizmok.... pfffff..de iszonyú hosszú tud lenni az amerikai foci meccs, így maradhatunk az európai focinál. 

Na......igazából a tűztoltó szirénázva jött velem szembe és csak megköszönte, hogy nő létemre okosabb voltam, mint az előtte haladó tranzitos és így simán kikerülve azt, tudtak menni a dolgukra :)

Mi lehet ennek a pszichológiája, az oka, hogy ennyire felizgatja a nőket az egyenruha?

Én úgy gondolom, ezek az utolsó szalmaszálak, amikor a nő feltétel nélkül a férfit látja, már csak a szakma okán is, vagy mert ezek a férfiak még úgy néznek ki, mint akik képesek szaporodni, képesek a fajfenntartásra, egyedül is életben maradnak és ha megkéred, hogy az aljzatot a fürdőben cserélje ki egy IP44-re, akkor nem néz vissza rád üres tekintettel, hogy milyen boszorkány beszéd ez. A focistákat innen kihagynám, nekik csak simán jó a fenekük, a sport okán, de amikor véletlenül 5 méteren belül rájuk fúj valaki és üvöltve esnek el a fűszálban....na az ripacskodás, abban semmi férfiasság nincs. Mint a való életben, ügyeskednek, színészkednek, megjátszák magukat, hogy tisztességtelen előnyhöz jussanak! /Tisztelet a kivételnek persze/. Tudom a megye három meccseken nincs színészkedés :D :D

Maradjunk a tűzoltóknál.

- Ők azok a férfiak, akiknek minden nap edzeniük kell, karban kell tartaniuk magukat, hiszen sosem tudják mi vár rájuk. Tehát női szemmel az erős, férfias testalkatot megadják.

- Ugyanakkor mentálisan és pszichésen is folyamatosan törődniük kell magukkal, fel kell tudniuk dolgozni mindazt, amit átélnek, látnak egy-egy kivonulás alatt. Tehát érzelmi világukkal is foglalkoznak.

- A kútba esett kiskutya megmentésétől, az erdőtüzeken át, a lakótüzekből emberek kimentése, megmentésén keresztül ezer és egyféle szituációban kell helyt állniuk. Tehát képesek a gyors döntésre, a gyors helyzetfelismerésre, a felelősségvállalásra.

- Nem mellesleg azon nőknek, akiknek elsőre az a fontos, hogy milyen kocsit vezet a férfi, hát na...egy tűzoltó kocsival fel lehet vágni rendesen, szerintem :)

Szóval nekem biztosan ezek az okok, amiért ennyire kipirosodom az egyenruhások láttán és beindul a fajfenntartási ösztön. A kisugárzás, a férfiasság, a magabiztosság, a tettre készség, bizalom - ha egy tűzoltó arra kér, hogy hagyd el a házat most, nem állsz le vele vitatkozni, kevés férfiban bízunk mi meg nők ilyen szinten, főleg ismeretlenül :)

Narrátor: Unalmas!!!!!!! Idő...idő....idő....Önmagának mond ellent. Mert ha sokáig nem ismered fel a jó irányt, akkor elvesztegetett idő. Azonban, ha elsieted a dolgokat és nem hagysz időt a tapasztalásokra, akkor nem azt tanulod meg, amire szükséged van. Vékony jégen egyensúlyozás ez. Végső döntés part ...., ki tudja hányadik, te is elszámoltad már...mindegy. Bár a folyamatotad jól szemlélteti. Ez meg tény. Az apró lépéseket, egyiket a másik után. Hisz volt olyan, amikor a mocsár mélyéről még csak a tekinteted se emelted fel, volt olyan, mikor egy ugrással akartál eljutni az egyik állapotból a másik állapotba, kihagyva a köztes checkpointokat. Volt idő, mikor elindultál, de körforgalomban időztél. Aztán az "utadra" léptél és haladtál előre, néha-néha meg-meg álltál kisebb, hosszabb időre, de vissza már sose tekintettél (max. fél szemmel, szemüveg nélkül). Építetted magad, határt jelöltél, mentél előre, tanultál. Egyre jobban megtanultad, mi és mennyi időt érdemel. Vagy majdnem. Megértetted, nem leragadni, nem visszafordulni, nem hátrafelé nézni - nézegetni se nagyon - ,csak menni előre, bízva és szeretve önmagad, hogy te is megérdemled minimum azt, amit te adsz önzetlenül másoknak.    

Nos....kedves Narrátor társam. Szokták volt mondani, csak akkor beszélj, ha a mondandód értelmesebb a csendnél. Én hallgatlak. 

Régen írtam, bár belülről feszítenek a dolgok, napról napra ömlenek a gondolatok, az érzések, a megélések. Lehet jobb is, hogy nem egyből "beszámoltam", hanem éltem a mindennapokat, mert kb. most egy kicsit ilyen:

És nem azért, mert megint önmagam beleadtam 150%-san, nem azért, mert haragszom magamra, hogy miért adom oda magam "teljesen" és őszintén valakinek, nem azért, mert én mindig a legjobbat látom és gondolom arról, akivel vagyok. Egy kicsit azért, mert hagytam megint ennyi ideig "áltatni" magam, leginkább önmagam által. Önmagam által, hisz mindenki okkal jön az életedbe és teszi a dolgát, hogy te fejlődj. Így gondolok Mr. "J"-re. Kiszolgáltam az egomat vele az utolsó hetekben, hónapokban. Viszont tudom azt is, ha 10 év múlva visszatekintek erre a pontra az idővonalalom, lehet butyutának fog már tűnni, de azt is tudom, hogy ez is mind-mind hozzátesz ahhoz, amilyen én 10 év múlva leszek. 

Majdnem 7 hónap és 17 együttlét (sacc per kb. pár másodperc még ide vagy oda)...de ki számolja... mondjuk ez a 17 alkalom úgy egy havi adagnak kellene lennie...nálam! Azt mondják minden férfi szexmániás, egészen addig míg nem találkoznak egy szexmániás nővel :)

Visszakanyarodva, azt nem számolom össze, hogy ezen idő alatt hányszor mondtuk ki, hogy vége, én hányszor mondtam, hogy ennyi volt. Ezeket azonban még csak magamnak leginkább, meg itt, "a végső döntés part XY" folytatásos teleregényében nektek, unalomig:). Viszont most tényleg vége. Honnan tudom?

Narrátor: Kedves Hősnönk....

Nem, most csönd. Most még én beszélek. Nem kell tükör, nem kell az irónia. Ritkán jutok el valamivel, vagy valakivel szembe ilyen szintre, de ha igen, onnan nincs visszaút. Szóval folytatnám mélyen tisztelt Narrátor barátom. 

És a legfontosabb, hogy már nem csak magamban és magamnak mondtam ki, vagy írtam le neki, hanem belenézve a szemébe, hogy akkor most itt az utolsó szó jogán mit választ: az érzésit, a szeretetet, szerelmet vagy az agyból, úgymond logikus döntést. Tán nem lesz meglepő a válasz, amit mondott, hisz Ő teszi a dolgát, ami neki meg van írva, nem lopja el az időm, a fiatalságom, a lehetőségeimet, Ő teljesíti velem szembe a feladatát, ami meg volt írva előre. "Nem helyes, nem lehet, nem szabad" - ezzel lassan már kínozni lehetne engem, annyit hallottam, de ezek nem elégszer, ha nem fogtam fel, csak most. Tehát agyból döntött - sokadjára is (valójában sosem volt másképpen)-  és nincs közös jövőnk. Utolsó csók. Utolsó találkozás volt négyszemközt. Ez lett az én ítéletem. Nincs közös időtöltés, nincs egymáshoz "átnézegetés". Csiki-csuki játék lenne továbbra is. Erre nekem nincs időm. Plusz, amit már leírtam, ennél többet érek és hiszem, hogy ott van az az Egy. 

Persze, kicsit ezt a mély analízist és komolyságot megelőzte egy hatalmas és mámorító búcsúszex. Nem is én lennék, ha kibírtam volna....nem bánom, mert ez így volt teljes, így volt jó. Aztán elővettem a férfiak kedvenc kártyalapját (nem, nem a hármas szexet, amúgy is nyuszik, mert mikor be kellene váltaniuk azt a sok mindent, amit a "nagypofájukat" kimondtak, mi marad...fül és farok behúzás és odúba nyüsszítve visszakotródás). Szóval a másik kedvenc kártyalapjukat vettem elő: beszéljünk az érzéseidről. Nem az enyémről, arról beszéltem én magamtól is eleget, meg te is meg okfejtetted, bár időben kb. 3 hónap csúszással...sebaj. Nos, az ő érzései, mondom neki, te figyeljjél! Ha mondjuk egy percig nem hazudnál magadnak, akkor be tudnád vallani, hogy szeretsz, szerelmes vagy belém? Hát kár, hogy nem vettem fel videóra, ahogyan visszatért óvodás évei csúcspontjára és éppen homokvárat épített a homokozóba, vagy ette a homokot. Mindegy is, lényeg, hogy homokozott, szemet lesütve, teljesen elmélyedve tevékenységébe, lényeg, ne rád kelljen néznie vagy megszólalnia. Reggeli saját fegyverét fordítottam ellen, hiszen nem sokkal azelőtt mondta, hogy mindent tisztán hall, megjegyez , felfog, amit én mondok, csak nem vág közbe, hiszen azt nem szabad, ha egy nő beszél. Végig kell hallgatni. Nos, van remény....Bár, mint nő tudnék vitatkozni, ezzel is. Persze...nekünk semmi nem jó :). Vékony a jég, rá kell érezni igazából a férfinak, hogy mikor kell végighallgatni és mikor kell úgy beleszólni és reagálni, hogy közben végig is hallgatta a nőt. Sok sikert kedves férfiak. Ne feledjétek, a nők úgy vannak jól, ahogy vannak, ezért szerettek ti minket ennyire, ha bevalljátok, ha nem. 

Sokat nem kellett noszogatni, de a zavara és kommunikációs képességének csökkenése egyenes arányosságot mutatott egymással. Én röhögök zavaromba, ő poénkodik vagy valaki elkezd a hangyák nemi életéről doktori disszertációt előadni. 

Mégis mennyire akartam csak én "kierőszakolni" ezeket tőle? Mennyire volt őszinte ő? Lehet sosem igazán? Csak elvette, amit ő mindig is akartam tőlem, azt az egy dolgot, hiába adtam volna oda neki (is) nem létező három királyságom hozományát is?  Mi van, ha csak manipulált? Mi van, ha hazudott végig? Ezen még elgondolkodom...valami nem hagy nyugodni még...vagy ez is már csak önbecsapás? A lényeg, az ajtóm már zárva előtte. Így is marad. Én pedig haladok előre, újjászületve.

Hja, csók, utolsó csók íze....az jó volt, meg nagykönyv szerinti....érzésre nálam...Semmi. Ez megnyugtató azért. Igazolja, hogy ez már csak csiki-csuki játék volt, abból is a nehezített verzió, fél lábbal és kézzel, bekötött szemmel egy barlang mélyén :D

Ígérem, ezt a part 1., 2., 3. stb. tömörítéses hasonlatot nem sokáig folytatom már, nem vagyok én informatikus, hogy ilyen címeket adjak.  Bár, ha jobban belegondolok, már rég összetömörítettem életem ezen szakaszát és áttettem egy "na ez is megvolt és túléltem" mappába, mely mellett megtalálható még az "Aljas 8-as", "Rohadékok", "Vállalhatatlan életképek" mappák is.

Nos, ha már egy felnőtt tartalmas kategóriába soroltattam magam, és ennyi lelki maszturbáción túl vagytok velem, jöjjön egy kis pörkölt szaft. 

Címszavak: lábgörcs, tantra, éjjeli látogató, strand, parkoló, kocsi, szőnyeg, fürdőkád, erkély, véres fal, mosdó...

Érdekes amúgy, milyen hosszú ideig csak Ő járt a fejemben, csak Ő körülötte forgott a világom, és alig 2 év és a megannyi, akkor oly fontosnak, világmegváltó megélésnek a homályos emlékéért is úgy kell lenyúlni az agyam legbelső zsebébe. Mennyire igaz, mindent túl lehet élni, minden elmúlik egyszer, ahogyan a rossz, úgy a jó is. Ezért mondják okosak, élj a mának (a Hawaii nyárnak-lálálé) , éld meg jelent. Eszembe jutott egy híres ismeretlen mondása: Ha egyik lábaddal a múltban állsz, a másikkal a jövőben, akkor a jelenre épp fosol! :D Mondtam....nagyon híres ismeretlen a szerző.

Címszavak között nincs semmi rejtvény, mellyel megfejthető lenne az élet értelme. Kapcsolódási pont Ő, én és a szex között. 

Nem hiszem, hogy én leszek az, aki újat vagy valami nagyot mond ebben a témában. Az ok-okozatok, a miértek és tanulási folyamat az, ami ezt érdekessé teszi utólag nekem, akkor izgalmassá tette, másnak meg azért, mert nyíltan vagy titkon mindenki szereti a szex témát, csinálni, beszélni, kibeszélni, és főleg belemászni más életébe. Mert mindenki másképp csinálja.....:)

Mire nem képes a vágy, mennyire képes az ember elveszíteni a józan ítélő és megítélő képességét, hogy kielégülést nyerjen. Amikor már attól borzongsz, hogy eszedbe jut a nézése, miközben a lábad a nyakában volt, kapaszkodtál az ágy szélébe és láttad a szemében a végtelen vágyat, az erőt, a vadságot, a tüzet, a mocskosságot, érezted magadban és nem tudtál sosem betelni vele, sose volt elég, kielégítő, mert minden együtt töltött perc a végtelenig és vissza kevés lett volna a teljes kielégülésre. Mások ezt szexmániának hívják, szerintem ez a normális :) Számomra a "mások" azok, akik csipkekesztyűben nyúlnak a faszhoz (upszi, de ha ezt irodalmi magasságokba emelném, a mondandóm bája veszne el) is, mindezt szökőévente, akkor is csak akkor, ha az éppen február 30. napjára esik. Más lenne, ha csak csipkekesztyű lenne rajtuk és úgy várnák haza párjukat, na azt mondom, ők talán tudnának mondani nekem valami hasznosat. Például előtte bekapcsolják-e a padlófűtést, nem zavarja-e őket, hogy a szellő befúj itt is ott, behúzzák-e a függönyöket előtte, mondjuk egy panelban, vagy családi házas övezetben - amolyan elmondhatod, hogy kertes házban élsz, de igazából egy magát oroszlánnak képzelő panel cica az egész, illetve a kert is csak akkora, hogy a vakond se tud megfordulni a saját túrásában- szóval ilyen helyen nem azzal kell az erotikus hangulatot a csúcsra emelni, hogy még 30 ember figyeli a matinét, a héten negyedjére, miközben még csak kedd dél van :)

Nyilvános helyen szexeléshez ott van a strand úszómedencéje a cuki apukák társaságában, akiknek a fejében már meg se fordul, hogy mögöttük éppen egymáséi lesz két felhevült test. Szegény apukák....teljesen elvesztették önmagukat egész nap a strandon, a pöttyös labda, gyerek úszógumik és az asszony sipítozása közben. 

Megvoltak a lopott pillanatok -igazából csak azok voltak- ebben a titkolt, nem felvállalt kapcsolatban. Azt már említettem, hogy én nem tartoztam senkinek elszámolással, de neki haza kellett mennie. Más kérdés, hogy minek és az emberek miért nem változtatnak, lépnek ki egy nem működő kapcsolatból?! Persze tudom, erre minden embernek a saját megélése és körülményei miatt ezer és egy, mellette és ellene érve van/volt/lesz. Ebből csak az a fontos, hogy én elhittem, hogy talán miattam megteszi, hogy engem választ, hiszen velem élte az életet, jól érezte magát velem, bennem, vágyott rám. Még mindig ezt látom a tekintetében, ha összefutunk- csak úgy mellékesen jegyzem meg.

Sose csókolt meg csak úgy, vagy ért hozzám, kimondottam kerülte, még akkor is, ha lett volna rá lehetősége. Nagyon sokáig nem értettem az igazi okát, azon túl persze, hogy Ő le tudott volna bukni bármikor, bárhol. Ez érthető,de akkor is túlzónak éreztem. Aztán egyszer kibökte, mi ennek az "igazi" oka, hogy már attól azonnal izgalmi állapotba kerül, ha hozzáérek, nemhogy esetleg szájra puszit kap tőlem, vagy csókot. Hát.....mondom ez igazán nagy bóknak is fel lehet fogni. Illetve kihívásnak....igyekeztem egyetlen alkalmat se elszalasztani, hogy ezzel ne éljek vissza nála. 

Narrátor: Te jány, aggódtál itt, hogy "csak úgy" nem ér hozzád vagy csókol meg. Itt a baj ott kezdődött, hogy azt hitted, hogy majd téged választ?! Jaj, szegény gyermekem.....De ha meg kellett tanulnod ezt, akkor nem volt mit tenned, mint fejjel menni a falnak.

Ő is idősebb volt tőlem. Nem annyira mint Mr. "J", teljesen "normális" korkülönbség volt köztünk, akkor a negyvenes évei elejét taposta. Miért fontos ez? Nem gondoltam volna én se, hogy azzal az egoval, szöveggel és kiállással, amit ő képviselt, az ágyban sok mindenben én mutatok neki először dolgokat vagy velem tapasztal meg. A legmeghökkentőbb, hogy nem valami szélsőséges, vagy extrém, vagy perverz dolgokról van itt szó, hanem számomra olyan alap dologról, hogy szex közben, ha valami jó, vagy tetszik, akkor mosolyogsz, vagy elneveted magad, vagy "Urambocsssáá" kinyilatkoztatod, vagy kicsit arrébb irányítod. Vagy, ha annyira dolgozik bennem szegény, hogy közben begörcsöl a lába és majdnem a fürdőszobáig ugrik fájdalmában. Vagy éppen annyira el vagytok szállva, hogy majdnem beestek az ágy és fal közé. Vagy ki kell menni pisilni, ami álló farokkal szinte lehetetlen, de megoldható azért - tény, sírva röhögtem "szenvedésén". Viszont nőként se könnyebb izgalmi állapotban pisilni, csak a plafon, falak nincsenek veszélyben :D Szóval ilyenek és ehhez hasonló alap, emberi dolgok miatt is az elején nem egyszer felhördült. Hát mondom van itt baj rendesen. Mondanám, hogy ezeket leülve, egymás szemébe nézve, egy forró kakaó mellett átbeszéltük, de az egoja igencsak korlátozta a szókincsét és hajlandóságát ilyenekre.

Rendben, szóval lopott csók nem volt megengedett, vagy nevetés szex közben - azóta mondjuk más férfi is ezt úgy értelmezte, hogy kinevetem - nem is gondolta volna, hogy a férfi agy is tud ilyen bonyolult lenni- , szóval előre szoktam ezeket tisztázni most már - nonszensz, pfffff...mindegy is. Térjünk vissza, az viszont rendjén volt, hogy hajnal 4-kor a kocsiban, a parkolóban, télvíz idején magáévá tett. Hogy is van ez? Tudjuk....ha neki volt igénye, alias viszketett odalent, akkor bármikor, bármi, bárhogyan lehetett, ha én kezdeményeztem, csak  "nem"-et kaptam. Vakon voltam nagyon. Amúgy megvan, mikor egy 2 méteres embert akarsz egy trabantba beültetni....miután nem limóval voltunk, kb. a nehézségek itt kezdőttek, arról nem is beszélve, hogy a reggeli műszakosok meg éppen munkába indultak és sétáltak el a kocsi mellett....szerencsénkre  tél volt, az ablaküvegek gyorsan bepárásodtak. Teljesen védve voltunk, senkinek se egyértelmű egy ilyen helyzet....ááááá... dehogy is.  

Mondjuk most is ugrok egyet a széken, ha visszagondolok arra, mikor a kocsiban, a dög melegben, lehúzott ablakon kikönyökölve éppen hazafelé tartunk a strandról, Ő ül mellettem, majd úgy az út felénél már nem bírja tovább és átnyúlva a combom tövét kezdi el simogatni, majd egyre feljebb kúszik a keze....persze közben izgult, nehogy áthúzzam a kocsit a másik sávba, viszont a kezét ezt nem érdekelte, egyre mohóbban vándorolt. Persze a piros lámpánál ki gurul be melléd a másik sávba?! Igen, vicces lenne anyám, apám mondjuk, vagy valami ismerős, de nem, egy rendőrségi kocsi. Mikor észrevettem, hogy kedvesen átkaccsintanak, igyekeztem nagyon komoly arcot vágni, de szerintem egy felfújt gömbhalhoz jobban hasonlíthattam, mint normális emberre.  Féltem, ha nem tartom vissza a levegőt a rendőr arcába nyögök :D A pedálok már így is úsztak a gyönyörben....a mögöttem lévő, meg dudált, mint állat....hát nem realizáltam, hogy a lámpa váltott...sok minden történt ott kis helyen éppen.    

Imádtam, hogy ő nem ismerte a 20 perces meneteket. Jaj nekem, kezdenek feltörni a további kellemes emlékek. Lehet tovább álmodom még ezt a részt, ki tudja, mit dob ki az agyam. Talán nem is fontos mennyire keveredik össze álom, vágy és valóság:) Ha jobb dolgom lenne, nem itt írogatnék......talán!

Ezt hívják addikciónak. Amolyan fülön kihabzós adrenalin fröccsnek. A fülön kihabzás még ma is működik, ha meglátom, csak már nem engedném vissza....ó jaj, most jó pár kép bevillant....huuuu...jajjj...pont mikor amúgy is hiányban szenvedek. Jó ötlet volt ez a múltba révedés.... Majd megértitek, ha elengedem a bilincses, ostorral a kezében váró énemet.

Mr. "S" előtt sokáig nem volt senki sem az életemben. Évek teltek el, mire az egyik legmeghatározóbb, mégis leginkább megsemmisítő férfi után újra talpra álltam. Azt mondják, valakinek az energetikai lenyomata a méhben 7 évig megmarad. Na ő ezt kimaxolta rendesen. Talán véletlen itt is a 7-es szám?! Majd egy számmisztikus lélekbulvár elmagyarázhatná kommentben.  Kicsit miatti is, de nem teljes mértékben ekkor kezdődött életem mélyrepülése, minden szinten: fizikailag, lelkileg, egészségügyileg, munkahely, megélhetési, önszeretet és önbecsülés szintjén is. Szóval ezt a férfit mondanám az láncolat első "gyöngyszemének", ahonnan nagyon, nagyon hosszú és nehéz út vezetett el idáig, ahol most tartok. Pszichiáter, pszichológus, lélekbúvár, magashegyi mumus, mélytengeri szarokrája, szellemidézés, jóga, jógik, "szex, drogok, rock and roll", Szex és New York sorozat végtelenített nézése, munkaholizmus, "mineklétezem" izmus, "hagyjatokbékén"izmus, "mindenki hülye csak én vagyok helikopter" izmus. Szóval épp csak a megoldást nem találtam. Még erre a jómadárra is visszatérek, a spiritualitás és szex furcsa egyvelegének dohosságaként írnám le a vele való vergődésem. Utoljára kb. másfél éve próbált visszahúzni az ő szintjére, majd meglepődött, hogy mennyire más ember vagyok, mikor azonnal falba ütközött nálam. Na...de még nem nála tartunk. Térjünk vissza Mr "S"-hez és a kéjes pillantásaira. A mai napig remeg a lábam, ha meglátom. Nem azért, mert bármikor visszafogadnám és/vagy érzéseim lennének felé - bár én úgy gondolom, aki egyszer meghatározó volt az életedben, csak úgy nem lehet kitörölni, talán teljesen sosem, hiszen neki adtam egy részem, és egy időre ő is az én részemmé vált. Számomra amolyan ideál kinézetű férfi, magas, sportos, borostás, sötét színű tekintet, szép kezek, szép fenék, szép orr- és tudjuk mit mondanak az orr és hímvessző arányosításáról!:), ezen külső "jegy" alapján történő méret felmérésében még sose csalódtam.     

Biztos vagyok benne, hogy most a képen a srác orrát vizslatod.....:)

Jut eszembe, kedves Férfiak, a szürke melegítővel "óvatosan", bár szerintem direkt csináljátok....tisztán kivehető minden...minden is....Szóval szürke melegítőre fel:) Viseljétek bátran bevásárlás közben, a kondiban, szemét levitel közben....bármikor....

Na, de már megint elkalandoztam. Röviden összefoglalom hol tartok: hosszú és szar időszak után, szar fizikai és lelki állapotban, plusz kinézettel. Ekkor jött Mr. "S" és nyúlt bele a bugyimba. Tényleg, csak a lemaradók miatt.

Milyen volt Ő: dobálta a kis penészes, félig megrágott turbó rágó darabokat elém, mint valami galambnak, akinek a fél lábát a Keleti pályaudvaron a magasfeszültségű vezeték leégette, de töretlenül búg és biceg feléd, nézi ki a kaját a szádból, és tudod, hogy ha véletlenül nem szórsz le neki valamit, akkor feléd repül és olyat fosik a nyakadba, hogy inkább lehúznál egy évet a sötét középkori fertőben. Amúgy nem sajnálom a galambokat, de ezek a Keleti pályaudvaron lévők igazi zombi apokalipszis túlélők...érdemes egyszer így szemlélni ezt a környéket. És ne feledd megetetni őket. Szóval igazi "ki, ha én nem ember", a nagy sportember- persze más hibájából nem vihette többre, a nagy gőg, a nagy makacsság, "az lesz és úgy, ahogy én akarom" típus.

Később persze rájöttem, hogy annyi fájdalom, sértettség és tehetetlenségi düh van benne, aminek feldolgozásához még jó pár élete rá fog menni.

Szeretett.......... a maga módján. Amennyire egy halálraítélt fogvatartott szeretheti a börtönőrét, hisz rajta kívül más ilyen közel, jelen életében, már nem igazán fog kerülni. Ezt nem akarom elpoénkodni, szeretett, csak se kimondani, se kimutatni, se bizonyítani nem tudta. Se tenni érte.

Utólag persze már okos az ember, ezt hívom én tapasztalásnak, tanulásnak. 

Mint a kivert kutya, vágytam rá. Képes voltam éjszakákat nem aludni, egész nap készenlétben állni, hátha ír, hátha keres. Már-már elmebeteg módján lestem merre jár, mit csinál, kivel csinálja, miért csinálja, hogy járhatnék arra véletlenül, hogy írhatnék rá véletlenül, hogy vehetem rá véletlenül, hogy eszébe jussak már. Nem segítettek a közös "játszótéri" elfoglaltságok se nem rá gondolni, akarni, érezni, érinteni, csókolni, magamhoz láncolni. Teljesen kifordulva önmagamból, kiadtam magam és mindenem átadtam neki, csak hogy úgy akarjon, ahogy én. Magam feladva kúsztam léptei porfelhőjében a földön. 

Aztán mikor már elégszer törölte fel velem a padlót és ült fel a nem létező trónjára, mint az élet császára, szép lassan talpra álltam, kimostam a porszemcséket a szememből, és sírógörcsök, szívemben hat kést forgató fájdalmak közepette lassan, lassan normális tempóra váltott a légzésem, és ráeszméltem ki is vagyok én, mennyit érek és mit is akarok. Visszagondolva, megértettem, ha ő nincs, sosem tudom meg milyen, mikor nőként tekintenek rád, milyen, amikor vágynak rád, mikor ölelnek, sosem értem meg, hogy én is vagyok valaki, akit lehet szeretni, akihez lehet ragaszkodni, akit vágynak csókolni, érinteni. Persze mindezt ekkor még beteges, fájdalmas formában, teljes titokban és nem felvállalva. Az első lépések voltak csupán ezek. A szarcsimbókos csubakka eljutott odáig, hogy sikerült félig megborotválkoznia. Rejtély, hogy Mr. "S" a testem melyik felébe szeretett bele :D :D :D

Február utolsó hete egy szökőnappal tarkítva. Legutóbb, mikor azt írtam, hogy van valami furcsa érzésem, de nem tudom megmagyarázni, megismertem egy új embert. Ki tudja, lehet holnap bekopog az ajtómon a nagy Ő!? Ámen.

Nos, a héten igazából mondhatni nem történtek nagy dolgok a világomban. Tavalyi lelki fejlődésem és megdolgozásaim mellé idén újra nekikezdtem a fizikai testem megdolgozásához is. Igyekszem kialakítani a lelki-testi-szellemi egyensúly hármasát. Az edzések a legjobbkor jöttek, segítenek "kitölteni" az űrt, amit Mr. "J" és kicsit Mr "R" hagytak, hagynak maguk után. Saját döntésem mindkettő. Ez hülyeség, ha rajtam múlt volna a végkifejlett nem így lett volna Mr "J"-vel, viszont akkor nem ismerem meg Mr. "R"-t sem. Egy dologban dönthettem, a döntéseik következményeképpen önmagam szeretetének a választása. Ennyi volt ebben az én érdemem.

Mr. "J"-vel még mindig úgy érzem bármikor nekivágnék a közös életnek, bár már érzem a dac erősségét is, amolyan "csakazértis" érzést.

Mr. "R", hát na, "régi én" nem habozott volna, tökéletes "jópáréjszakás" kalandnak ugyanis sose tudtam nemet mondani. Nagyon-nagyon úgy néz ki, hogy ebben nagyon jók lennénk együtt.

Viszont, ahogy Mr "J" képtelen a szívével döntést hozni, így folyton megalázkodom és megelégszem szeretet morzsákkal és kierőszakolt figyelemmel, pont ugyanígy többet érek, mint néhány éjszakás kaland.

Női agyammal persze belemehetnék ebbe a játékba, hogy "rendben, találkozzunk, adom a lazát, nem zárkózom el a szextől", aztán, ha működik a kémia és a szex, illetve úgymond minden is, a "szürke hétköznapok", akkor elkezdem női fortélyaimmal magamhoz csábítani, hogy ne csak alkalmi, szabadnapos, hétvégi "pár" legyünk, hanem a magyar értelmező kéziszótár szerinti "kapcsolatban" éljünk.

Ez nem én lennék, továbbá én ehhez már fáradt vagyok, újra többet belerakni, újra felvenni a "minden megoldható, csak meg kell érte dolgozni" gondolkodást. A lóf***t, jár nekem az, hogy valaki csak úgy betoppanjon az életembe, aki nem a kifogásokat és problémákat látja, hanem a nőt, a társat, a szerelmét, a leendő családját és azt mondja : "veled bébi, mindent is megoldunk és kitalálunk, nincs előttünk akadály, együtt legyőzhetetlenek vagyunk, én téged akarlak, örökké, mindig, szeretlek" és többé nem engedi már el kezem, nem megy "haza" aludni, mert az otthon ott van, ahol együtt vagyunk.

Igen, hiszek a rohadt tündérmesékben, továbbra is. Mert megérdemlem, mert jó ember vagyok, és valaki meglátja azt bennem, ami másoknak lehet sok(k) volt, vagy kevés, vagy nem megoldható, vagy nem felvállalható, vagy bonyolult, vagy túl ez vagy túl az.

Hiperventilláció vége.

Térjünk vissza, hogy a héten a világomban nem történtek jelentőségteljes események. Szóval a lelki maszturbáció mellett, a fizikai is rendszeres, plusz elég sokat és sokféle mozgással igyekszem a további hiányt leplezni, illetve minél egészségesebb életet kialakítanom. A munka fronton sok minden nem történik, vagy de, csak már nem éri el az ingerküszöbömet. Majd ha nem csak az ideg ba*** szét a munkahelyemen, akkor beszámolok itt is róla részletesebben :) Szóval három nap elteltével, péntek magasságában esett le, hogy a kis leány lakásomat majdnem üresre pakoltam. Értelmet nyert a hetek óta tartó belső tisztulási folyamat, a környezetemben is rendet kellett rakni...tettem ezt először tudat alatt, csak nem tudtam aludni éjjel, hajnalban, így hát pakoltam, átpakoltam, kipakoltam, lesúroltam, kisúroltam, felmostam, lemostam és kidobtam. Nagyon sok mindent....több zsák szemét, több zsák limlomot eladományoztam, felszabadító érzés volt. Aztán sok minden nem maradt már, amit csinálhattam volna már a hajnali órában a szomszédok zavarása nélkül, és mivel aludni nem tudtam, néztem a plafont a sötétben.

Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tiiiikkkkk-taaaaakkkkk, tiiiiiiikkkk-taaaaakkkk, tttttttttttttttttiiiiiiiiiiiiiiikkkkkkkkkkkk -                                                             ttttttttttttttttttttttttttttttttttaaaaaaaaaaaaaaaaaakkkkk. Megvan az érzés, gyerekkoromban mindenhol csak hangosan ketyegő órák voltak....mai napig kiver a víz az ilyen falióráktól. Nincs is, semmilyen se, nem érdekel digitális vagy nem, nem kell. Őrjítő. Az még inkább az, hogy nincs ilyen a lakásomban mégis legalább másfél órán keresztül a "tik-tak"-olás ment a fejemben változó ritmusban.  Mi is történik most valójában? - gondolkoztam el már az erkélyemen, szemlélve a sötét horizontot és hallgatva a tavasz hangjait a hajnali frissítő hűvösségben. 

Lelki egészségben egyensúly beállítva, szuper. Fizikai egészségem helyreállításában újra elindultam, on road. Pipa. Szellemi egészség...munka vs írás, mondjuk rendben van most ez is, kap egy pipát. Kívül-belül megtisztulva, nagyon pipa. "Nem megfelelő" pasik...majdnem múlt mind, szóval jöhet az Igazi, majdnem pipa ez is. Üresség érzés félig megvan, féli kitöltve az űr, de nem pótcselekvésekkel, pipa. Az üresség másik felének kitöltése se pótcselekvésekkel történjen, na ennek kitalálása van most folyamatban. Szóval emiatt van a tik-tak, a nem alvás, a rend és helycsinálás?! Nem elemzem tovább, mert ebben ennyi volt. Viszont valamit még mindig nem tudok megfogni. Tudom...a "nem megfelelő" pasik csak majdnem múlt.

Mesélek.

Mr. "J":  Ismét egy utolsó üzenet tőle: "Hülyeséget csináltunk, többé ilyen nem történhet". Rendben. Eltűnök az életedből. Ha rá gondolok ez a kép jut eszembe, ezt elküldeném neki, de úgy se értené úgy,ahogy szánom, mert akkor nem itt tartanánk.

Amúgy azóta beszéltünk, de szigorúan "munka" ügyben, máshoz nem tudtam fordulni egy témában. Viszont válaszából arra jöttem rá, hogy nagyon szégyelli magát. Mondjuk a 3 másodperces szabályt nem a szexre kellett volna értelmeznie, de nem került volna ilyen kínos helyzetbe, ha nem agyalja túl a dolgokat és nem tölt fél napot felhúzva és mikor már témázgattunk se agyal, hanem engedi, hogy végre történjen az élet. Ennek lett ez a vége, 3 msp alatt én már rá is gyújtottam, ő meg miután gatya már fent volt rohant is haza, megszégyenüléssel az arcán, pedig nem nehezteltem rá most sem, korábban sem, mert mi nők ilyen kibaszott odafigyelők vagyunk, meg megértőek, meg kedvesek....tényleg itt a szex része volt a legkisebb "gond". Legalább egy folyosónyi szomszéd hallgathatta végig, hogy "már megint elrohansz és agyalni fogsz, a semmiért, amikor megbeszélhetnénk most és itt....". Nem fordult vissza, majd jött az üzenet. Eszembe jut egy klasszikus, "a hiba nem az ön készülékében van". Annyira meguntam, annyira elfáradtam. Ekkor a Karma így szólt:

"Ha valaki nem megfelelő számodra, Isten folyamatosan arra fogja kérni, hogy bántson, amíg elég erős nem leszel ahhoz, hogy elengedd...."

Szóval pár perc és kopog a "munka" kapcsán... várom, persze hülye aggyal, vagyis szívvel, mert agy szintjén nem lenne semmi gond, imádom, jó ember, jó társaság, sokat lehet tőle tanulni. A szív részét kellene teljesen kitörölni végre. 

Mr "R": mondanám, hogy egyszerűbb eset, de legalább másképp nem értem. Néha továbbra is nagyon izgat és vonz, néha untat, nem, ez nem jó szó....nem untat, hanem inkább magamtól kérdezem miért is ölök bele ennyi energiát, ha nem lehet közös jövőnk?! Mert nem szólhat minden férfi és női kapcsolódás csak arról, hogy ebből feltétlenül valami többnek kellene lennie?! Talán eddig ennyire jutottam. Viszont fellángolás részemről nincs mióta tisztáztuk, hogy nem egy az utunk. Nála hol erősebben, hol kevésbé erősebben, de van lángolás - legalább is nálam így csapódik le- , nem mondhatnám, hogy "csak" a szexre korlátozva, de 90%-ban azért ez a téma. Én már nem akarok ilyenbe belemenni, lehet ezért lángolok kevésbé....hogy mi lesz? Szerencse, hogy két értelmes felnőtt emberről van szó, így probléma nem lehet, mert eddig is igen őszintén kommunikáltunk. 

Ahhoz képest, hogy nem sok minden történt, mégis sok minden megtörtént, lezajlott, letisztult, kitisztult, megnyugodott bennem. Szóval várom az új hónapot és új lehetőségeket. 

Mr. "A". Ígértem, hogy írok róla is. Talán hiba volt ígérgetni, hibáztam azzal is, hogy szinte azonnal a sor elejére helyeztem, ha még csak jelképesen is, az ABC színvonalán. Bár ABC nélkül jelen pötyögésben se lenne értelem, bár lehet így se mindig van:).

Szóval, jó pár hét alatt rá kellett jönnöm, ami szép, hogy igaz legyen, az nem is lehet igaz. Hiába van már meg a nászút terve is, egyelőre vagy inkább egyáltalán nem tehető a sor elejére. Mától hivatalosan is Mr. "R" lesz a neve. Meglátjuk rombol-e a háromlábúval, vagy labdába tud-e rúgni vele. :) Ne aggódjatok, ez már nekem is sok volt:) 

Szóval ki is ő? Szigorúan az én szemüvegemen keresztül nézve persze. Igazából nem is fontos ki ő, legalább is az anyja neve, születési helye, dátuma, TAJ szám és egyéb adat szintjén biztosan nem fontos. Miért mondtam azt, hogy "túl szép, hogy igaz legyen"! Mert amilyen intenzíven kezdődött olyan gyorsan tova is röppent ez az egész. Ebbe persze közrejátszódott minden is, amit korábban írtam vele kapcsolatban. Mégis hogyan lehetséges, hogy két ember ilyen intenzíven, a nulláról, fizikai kontakt nélkül olyan magaslatokba törjön, ami még egy több évnyi barátságban vagy kapcsolatban sem feltétlenül alakul ki? Talán az, hogy a nulláról a teljes őszinteség jellemezte a kapcsolatunkat. Nem állt érdekünkben hazudni magunkról, és a megismerkedésünk körülménye is az volt hivatott szolgálni, hogy a belső világunk leplezetlen valóságát mutassuk a másiknak. Teljesen önmagam tudtam lenni, félelem és korlátok nélkül.

És lássuk be, Mr. "J". után kicsit nem is érdekelt, hogy "tegyem a szépet", meg is fogalmaztam magamban, legalább van kivel kitöltenem a felszabadult időmet. Hát ez nem túl kedves részemről, ez is utólag esett le. Nem kell senki, hogy továbblépjek, nem kell kitölteni az űrt mással. Meg kell élni, és önmagamban teljes egész lenni. Szóval ha másra nem, erre mindenképpen tanított ez a kapcsolódás. 

Visszatérve az "aha" utólagos közjátékából, talán életemben először nem szűrtem meg a mondanivalóm, mondtam, amit és ahogyan gondoltam, néha már számomra is túlzó részletességgel és őszinteséggel törtek fel bennem emlékek, traumák, megélések, következtések, "aha" momentumok, amolyan piros gombot tudott egy-egy kérdésével megnyomni. Nagyon tanulságos volt, az meg, hogy nem a "tipikus" férfiként reagálta le a dolgokat, a mai napig nem tudom hova tenni. Hiszen "minden férfi disznó" és "ugyanolyan mind"....szoktuk mi nők mondani és tapasztalni is, vagy mégsem? Ilyenkor jön a női elme. Rendben, ha Ő nem ugyanolyan akkor, mint a többi férfi, akkor ennek oka és célja van, biztos titkol valamit:) szokott még kiesni a nők szájából, amolyan rutinszerűen. Induljon tehát a nyúl kiugrasztó hadművelet. A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt c. film jut az eszembe. Menjünk el a saját viselkedésünk szélsőségei felé, várva, hogy szegény flótás mikor mutatja majd ki a foga fehérjét. Mondhatnám, ha tudatosabb lennék. De nem vagyok az. Ez így utólag esett le, hogy a legtöbb nő elkezdi feszegetni a határt, ha valami túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen a sok klisé. Nem merünk hinni? Nem merünk bízni már? Nem ehhez vagyunk szokva feltétlenül, hogy kíváncsi legyen ránk teljes őszinteséggel valaki, hogy megkérdezze minden nap, hogy vagyunk, hogy elhalmozzon bókokkal, hogy elviselje ha hisztisek vagyunk, mert fáj a hajszálunk, vagy ha a fejükhöz vágjuk, hogy egy disznó. Ő kereste, kutattatta az okát mindig a viselkedésemnek, megfejtendő rejtvényként tekintett rám, izgalommal várta a jelenlétemet, a személyiségem apró zugainak a felderítését. Rendben, a "túl szép, hogy igaz legyen", "minden férfi egy disznó" mellé befigyel, ez bolond, pontosabban így hangzott el a kérdés "remélem nem vagy pszichopata". Hát kiderült a válaszából, hogy a humora valahol a TOP kettőben benne van. Remek. Megfoghatatlan és jó fej és nem tipikus. Akkor mi van most?

Szóval én nem határt feszegetnem, csak egyre jobban élveztem a dunyha puhaságát, hogy önmagam lehetek és szűretlenül kommunikálhatok valakivel.

De! de! mindig vagy egy "nyuszi hopp" momentum. Bár, ha beengeded önmagad és a másikat a traumatizált, megélt, puttonyos kis belső világodba, akkor már nem kell nagy hopponálásokra számítani. Érzed, tudod te mit akarsz, ő mit szeretne. Nem ugyanazt, vagyis így ez nem teljesen igaz. A halmazok átfedik egymást, de ez az átfedés egy biztos alaphoz kevés. Mármint az én célomhoz biztosan.

Imádom az Univerzum humorát, mihelyst megtanulod a leckét és már tudod mit vársz el, mifelé tartasz, pótkocsis utánfutóval kapod a férfiaktól az önzetlen egészségügyi szolgáltatásokra a felajánlásokat. Köszi, megtanultam értékelni már az Uni humorát és már tudok teljes szívből nevetni egyet :)

Mr "R" talán megmarad "társalkodó hölgynek", ki tudja mit tartogat a jövő. Hát legyen!:)

Leginkább a földre. Vele kezdődött ugyebár a "szőnyeg megsemmisítő hadművelet", definíció: sírógörcseim közepette lassú, módszeres, szadista könny-takony-nyál egyveleg oldószerével oldás.  Majd egy jobb horoggal én ütöttem ki, és úgy néz ki elnyújtott felszívódású a hatás, mert még így másfél év elteltével sem tud a szemembe nézni. Nem vagyok ám erőszaktevő...tisztán önvédelem volt részemről. Az első ilyen jellegű nagybetűs határkijelölés, hogy önmagam legyek életemben az első.  Avagy valahol a jövőm megvédése volt a tét. Közel egy évbe telt mire rájöttem mire is volt hivatott ez a kapcsolódás. Ha Ő nincs, Főnix madárként való magamra találása sem történik meg. Látjuk, meddig jutottam :D :D Na de az érdem elvehetetlen.

Lassan a nagy dramaturgiai felépítésbe belezavarodom, így a kronológia segítségét igénybe véve, kezdjük az elején, majdnem :)

Már csak akkor vettem észre, hogy akar valamit mikor a keze a bugyimban volt. Jaj, dehogy is. Ilyet, önmagára is valamit adó Nő nem csinál. Szóval, érzési csókot lehelt puha ajkamra, miután egy évig minden nap tiszteletét tette a rezidenciánkon, és biztosította családomat a tisztes közeledési szándékáról. A bokám se látszódott ki soha egyetlen ruha alól sem, persze, hogy nem, hisz már nem volt rajtam ruha :D :D és/vagy a lábam meg a nyakában volt. De előre szaladtam, már megint. Neki meg a keze futkorászott.

Hogy is volt a nulladik pont. Nem adhatok ki műhelytitkokat egyik valós életemből sem, nem mellesleg személyiségemből- szeretem a paradoxokat- , így mondjuk azt, hogy egy játszótéren találkoztunk, ahol szinte minden nap összefutottunk. Majd már csak azért jártunk, hogy találkozzunk ugyanazokkal a szimpatikus emberekkel. A közös érdeklődési kör, a mókuskerék iránti szeretet összehozta a bandát. Nem a mai EU szabványos játszó térre gondolok, hanem a fából és vasból készült öngyilkosságot elősegítő fajtára, pedig te csak játszani szerettél volna egy jót, aztán néha véresen és törött állkapoccsal mentél fel anyádhoz, aki még jól is meg is vert, ha összetörted magad. Éljenek a 90'-es évek, vagy 80'-as. Mindegy is. A lényeg, hogy már azokra a zenékre takarítok, melyekre leánykoromban buliztam. Szóval ezen a felnőtt játszótéren ment a bandázás, de a legjobb az volt, ha hazamentél már nem kellett félni a veréstől (persze csak viccelek, senkit nem csaptak meg gyerekkorában, csak a kivételeket és a nagypofájúakat).

Hónapokig vakon voltam mi történik körülöttem. Én csak örömködtem a bárányfelhőkben, igyekeztem kitalálni mire hasonlítanak, néztem a pillangókat levegőben kakilás közben, ahogyan a végtemékükön átsütő nap fénye színekre törik, mint az eső napsütés kombónál. Izgatottan hallgattam a többi játszópajti meséit, játszottunk egymás plüss figuráival. Olykor a plüssök között ellenszimpátia tüntetések alakultak ki, na akkor mindenki nagyon okosnak vélte magát, ki kezdte és ki az áldozat. Szóval ezen kicsiny játszótéren leképeztük a társadalom minden rétegét és szituációját. Hetek, hónapok teltek el. Frissen szabadulva az elmúlt évek barlang útvesztőjéből még küzdöttem, hogy kinyissam a szemem és befogadjam a fényt. Nem voltam éppen életem csúcspontján, vagyis de, csak a negatív csúcsponton. Az is valami. Mármint ennek a felismerése. Ki nem ismeri a sötétséget nem tudja értékelni a fényt. Tiszta Coelho veszett el bennem :D Hát én megéltem a saját sötétségemet. Évtizedekig. Óriásiak ám ezek a barlangok, ott a föld mélyében, ahova semmi fény nem szűrődik be. Na...de már kiléptem a fény ösvényére, azonban önértékelési magaslatokról még sokáig nem beszélhetünk. A világ bezárása előtt nem sokkal kezdtem bele életem megreformálásba, ezen út legelején nyúlt bele a bugyimba. Durrrrr..tessék....csak van itt felnőtt maszatolós tartalom :D

A barlangi lényeket is úgy tudnám lefesteni, mint a mélytengeri szörnyeket. Nem éppen voltam -szerintem!- vonzó állapotomban. Ő azonban életem ezen mélypontja után, és az első lépések között már meglátta bennem a Nőt, a szép Nőt, az embert. Csak mennyire lehet előremutató két traumatizált ember egymásra találása, ahol az egyik éppen felbukkant a barlangi mocsara alól, a másik sose mászott ki onnan, a mai napig sem. De ez csak így visszatekintve rájövős dolog. Néhány hete összefutottunk, véletlenül, de még mindig alig tudott rám nézni, nemhogy hozzám szólni. A fejével csinált valami furcsa biccentős dolgot, de lehet csak fájt a nyaka. Végül vagy két mondat elhagyta a száját. Abból az egyik egy fricska volt, kb. órára percre megmondva, hogy őt nem érdekli amúgy, és nem is számolja mikor hagytam, vagyis mikor mertem én őt elhagyni.  

Tudom még árnyalni az előző képet magamról, mennyire nem éreztem magamat se teljes értékű embernek, se nőnek, se társas lénynek akkoriban. Az alábbi kép jut az eszembe: kakis porszemcséimet mostan éppen le egyesével a patakban, mikor felnézve megláttam magas, sportos alakját, borostás tekintetét. Ácsi, pillanat, borostás tekintet? Megvan? Úristen! :D :D :D Na ez is mutatja mennyire vakon voltam, szerelmes. Szóval kezét a bugyimba dugva, teljes mértékben segítő szándékkal, repített a csúcsig. Negatív csúcs. De csúcs ez is, tudjuk. Kivesézem majd ezeket a csúcstámadásokat....mennyire nincsenek tisztában az emberek a saját szexualitásukkal, az igényükkel, a másik ember reakcióival stb. 

Viszont a hálán kívül, gratulálnom is kell neki, hogy kibírta a fejlődésem vergődését, mert visszagondolva magamat csapnám nyakon egy-egy szituációban.

A legfontosabb, Ő nagysága-e Föld nevű bolygón, melynek megteremtésében részt vett, emelve Önnön nagyságát (ha nem lenne tiszta a kép célzás arra, hogy egy igazi egó ember, csak nincs mire, de utóbb megfejtettem ám, ez is csak védekező mechanizmus, amolyan önmegsemmítő és 100 km-es hatótávval, szóval más alig sérül általa), szóval eme példánya a Férfinak a mai nap nem egyedülálló. Azért ez is árnyalja egy kicsit a képet. 

7 hónap Mr. "J"-vel, de ki számolja - én nem, mindig a kis női naptáramat veszem elő, az megmondja a baglyaim számát (ez is értelmet nyer majd később), közel ennyi darabszámú "szakítós" beszélgetés, de ugye, egy el nem kezdett kapcsolatot nem lehet megszakítani sem?! Nincs az ég világon itt semmi sem, ami egymásnak ellentmondana. Szerintem :D

Elgondolkodtam (de minek), vajon mi a kapcsolat definíciója? A magyar nyelv értelező szótára szerint az alábbi - kérlek el ne olvasd, ha csak nem vagy mazoista, mondjuk a példák elég mulattatóak (lehetnének, de nem azok):

kapcsolat főnév -ot, -a