Bár ugye köztudott, hogy a szomszédsággal igen intim viszonyba tudok ám kerülni...:D :D

Ugyanakkor rá kellett jönnöm, vagyis inkább elengedni a pszcihoszenvedésem trilogiájának negyedik javított kiadásának ötvenszeri átírását.

Az egy dolog, hogy megrágtam, lenyeltem, visszaköptem, újra tapasztottam, majd ismét elkezdtem csócsálni, a már megemésztett, megcsócsált, undorító nyálas témáimat. Minek? Az elején önterápia jelleggel, majd mert tetszettek a visszajelzések, de hetek óta halálra unom magam magamtól. És amúgy se érdekel egy ideje szinte senkit sem, hogy írok-e vagy sem, tudom, unalmasak a témáim, a három hű követőmön kívül senki nem tart ki (nekik hálás köszönet, és le a kalappal :)). Szóval még egy záptojással sem dobált meg senki. Talán a szagtól magamhoz tértem volna hamarabb. Sebaj. Minden a maga idejében történik. 

Nos, nagyon sok év kihagyás után újra beadtam a derekam - hál isten "úgy" utoljára, nos az is régen volt, kb. 7 hete....pfffff, na de nincs vekengés, kit érdekel ez- szóval, a méltán idejét múlt közösségi platform saját társkereső funkciójába beregisztráltam.

Kb. 2 napja tart a "lelkesedés", még tudok röhögni, igaz néha sírva, néha a kíntól. Egy gyöngyszem: a mű fukszos arany kereszttel a nyakban, a lepusztult kádár kockás étkezőben még aranyosnak is mondható.

Részemről leszögezve, kiírva egyértelműen, hogy nincs elkalandozás, csak komoly úriemberek érdekelnek. Ma reggeli üzenet, már a profil képből tudtam, hogy jó lesz - másképp, de jó. Egy korbács volt az illető profilképe...sokat elmond előre... sajnos nem mezőgazdaságban jártas ifjú legényről szól a történet...egy vélhetően alacsony növésű - bár szerintem nem igazán tudta értelmezni azt a pár sort, ahol az alap adatait kellett megadni, melyik mit is akar jelenteni, vagy mit kellene írni, mindegy,  vártam hol van ezen szint legalja. Mondjuk legalább írt egy "szia"-t, majd kellemes és kíváncsiságot felkeltő hangnemben folytatta: "viszonzatlanul úgy kinyalnála*". (Nem írom ki végig, nehogy valakit, akit még nem rontott el az élet, miattam menjen gyónni). Mentornak éreztem magam, kapott egy kurva nagy X-et a "nem" mellé. Szerintem a nagy számok törvényére szerint játszik. Tényleg, erre aki visszaír...na az már nem az én gondom. 

Szóval lelkes vagyok....nagyon...nem, még nem kell győzködnöm magam, hogy "na...talán, most, itt, hisz nem hiába tartja a mondás vakok között félszemű a király....". Erősen gondolkodom, hogy tik-tokot pörgessek esténként  vagy a "társkeresőn" kezdjek el úgy igazán trollkodni. 

Inkább leveszek egy könyvet a polcról, vagy kimegyek a tópartra sétálni, többet érek ezekkel azt hiszem. Főleg, ha véletlenül belehajtanék a tóba a kocsimmal (úgy is el kell adni, meg nem is kár érte már; szegénykém, imádom amúgy, de feláldoznám jelen helyzetben)  és akkor ki kell hívni a tűzoltókat és máris több kedvem lenne a férfiakhoz. Ezt hívják a nőknél "egyenruhaelgyengülésnek". Nekik azonban vélhetően nem annyira tetszene a kialakult helyzet, hogy egy hülye nő 100 méterre a közúttól, hogy a picsába tudott belehajtani a tóba....biztos elsütném a viccet is:  "hogy túlhevültem és szükségem volt egy kis tűzoltásra". Szerintem a tömlőt a nyakam köré tekernék :D

:D :D

Na jó.....ez az a fajta röhögés, aminek sírás lesz a vége. Befejeztem. 

Néha én is elengedhetem a gyeplőt, letehetem a jókislány, szofisztikált, mindenkinek és mindennek is megfelelő személyiségemet. Hál isten, van még vagy öt különböző személyiségem, mindig igazodom az adott helyzethez :D :D

Ha Mr. Fáraó volt a régi vége, az új kezdete, akkor Mr. Ősember volt a mínusz nulla. 

Több, mint 10 éves sztori. Akkor így kezdtem el a naplómat: "Kalandok, tapasztalatok! Avagy ha már mondták neked is, hogy „ne aggódj, szép és okos vagy, valahol rád is vár az igazi, csak ki kell várni. Másképp a szex, szerelem, önigazolás útja!"

Van, ami nem változik bármennyi idő telik is el :) Érdekes újra olvasnom magam. Ezen időszakból fogok szemezgetni.

Érdekes, hogy első írás kezdeményezéseim is egy pali miatt voltak, alias Mr. Ősember, és jelen önterápiám részeként, szintén egy pasi miatt -Mr J. - fordultam tudatosan az írás felé.

Nos lássuk, mit mondott az akkori énem az életről:

Nem lehetek soha elégedett magammal és senki sem fogja észrevenni azt bennem, amit talán még én sem ismerek magamról. Amilyen lenni szeretnék. Szeretni és szeretve lenni!

Megvan mindenem a hétköznapi értelembe véve :rendes munka, normális fizetés, család, az egészségi állapotomban sincs semmi drasztikus, rendes neveltetést kaptam, bár az erkölcsösségemet és felelősség tudatomat olykor saját magam vonom kétségbe. De minden körülmény ellenére még mindig hiányzik valami. Ez nem más, mint a nagybetűs SZERETET, vagy átmeneti állapotában a SZERELEM. Szeretni és szeretve lenni. Nem család, barátok stb. által, hanem egy bizonyos VALAKI által. Szokták a NAGY Ő-nek, az IGAZI-nak és még ki tudja hányféleképpen is nevezni, azt az embert, akivel az ember el tudja képzelni az életét. Hogy van-e ilyen? Hiszem és tudom, hogy igen. Vagyis egyenlőre inkább csak bízom ebben. Hiszen sajnos még soha nem tapasztaltam, és ez az én nagy bajom.

Egy dolog már biztosan látható e témával kapcsolatosan, mégpedig a teljes bizonytalanság.  De talán nem is baj, hisz mi más vinné előre az embert, ha nem a bizonytalanságból adódó állandó fejlődni, tudni akarás, na és a próbálkozásokkal járó tapasztalatok.

Nem a nyálas, rózsaszín ködös szerelmet akarom én. Jobban meggondolva tudnám élvezni a föld felett 10 centiméterrel való lebegést, a habos-babos felhőkön ugrándozást, a virágok selymes érintését, üde illatát, de tudjuk mindez csak a vegyületek kegyes harca testünkben. A lényeg, egy társat szeretnék, akivel olyan egyek vagyunk, mint a „borsó, meg héja”.

25 év. Ennyi év telt már el az életemből. Most jöhetnek a szokásos dolgok, hogy „jaj, de hát az semmi”, „fiatal vagy még”, meg sok hasonló, amitől a szőr is feláll a hátamon, mert akik ilyeneket mondanak nem is figyelnek rám, nem is ismernek, csak mondják az automatikus kis válaszukat. Mondanom sem kell, hogy a legtöbbjük házas, vagy „remek” párkapcsolatban él… na jó, engem ezek hagyjanak békén. Eltelt úgy ennyi év, hogy még senkinek sem kellettem, vagy nem tudtam róla (bár nem hiszem, hogy ilyen lett volna, mert csak tudtam volna róla, ugye?!). Tehát tényleg olyan…olyan csúnya, rossz természetű, buta…és bármilyen negatív tulajdonságot fel lehetne sorolni, lennék, hogy  senkinek nem kellettem, nem érdekeltem, nem szeretett?

Épp Cunnie Williams- With or Without You című száma szól. Nem mondom, hogy nem kap el a sírás csendes, fájdalmas fajtája.

De ebből, ezekről az érzésekről nem tud senki, nem látja senki, tudjuk, nem lehet elmondani, átadni úgy igazán, még a legeslegjobb barátnak sem. Ha pedig megpróbálkozik az ember, nekem legalább is, lelkiismeret furdalásom van, hogy vannak ennél nagyobb bajok is a világban, körülöttem. De nem! Ez is nagy és valós probléma, mely megoldásra vár. Csak a megoldó kulcsot nem csatolták…Pech!

UI.: Azóta a kulcsom megvan. Legalább ennyi :D. Jó hosszú folyamat volt.....vagyis igazából az ember mindig tanul, tapasztal, és ennek sosincs vége. Illetve ugyebár sose csak egy területtel foglalkozunk egyszerre az életünkben. Visszatekintésem elején járva is örülök ennek az útnak. És tényleg igaz, minden változás belülről kezdődik el. 

Hmmmm.....hát nos....nem hiába mondják, boldogok a tudatlanok...bár nem értek egyet. :D :D :D 

Szeretek jelen állapotomban lenni. Jelen tudatosságomban lenni. Megtanultam önmagamat. Talán ez a legjobb kifejezés, ami leginkább árnyalja, összefoglalja és következtetni enged mondandómra, még inkább érzéseimre és gondolataimra. Főleg, ahogy visszatekintek az elmúlt éveimre, visszafelé tekerve a fonalat, látom mennyit változtam, honnan hova jutottam, ki voltam és ki lettem, mennyire megérte minden önfejlesztés, minden magamba vetett hit és mennyi, mennyi segítőm volt ezen út során. Hálás vagyok magamnak, magamért és mindenkinek, aki támogatott és támogat most is az utamon. 

Persze, a hétköznapokban szoktam jobbra indexelni én is, miközben csak ablakot szerettem volna mosni....de ilyenkor, mikor leül az ember a gép elé és valami odabentről megcsiklandozza, van idő, tér erről szépen, összeszedetten írni, kitörölni, átírni, szépíteni, hogy leginkább olyan legyen, amit belül is érez az ember. Persze a sima  hétköznapokban olykor nekem is kiesik a kapa a számból :) vagy, mint egy ilyen kora nyári napon pl. az alábbi: "tón vón jau". De csak az okos tud hülyéskedni....

Sose tagadtam, nem vagyok más, mint egy hétköznapi nő, a személyiségeim gyökere egy, kérdés ki, mit hoz ki belőlem, vagy mit vált ki belőlem vagy mennyit engedek látni magamból. De egy biztos, már tudok önmagam lenni, tudom ki vagyok, vagy miért vagyok, vagy mégsem?! :D :D Haladok, ez a lényeg, amúgy is ez egy élethosszig tartó tanulás.

Bár a "viszlát baráti puszi" okán éppen még igen intenzíven érzem Mr. "J" parfümjének illatát magamon. Valaki  árulja már el, miért??? Miért ilyenek a férfi parfümök, hogy testi kontakt, értsd ölelés nélkül is fél napig érzem magamon a parfümöt?! Biztos férfi parfümőrök állítják direkt úgy össze, hogy mint valami jel, ott maradjon a nőn. Mondjuk hülyén is nézne ki, hogy körbe pisilnék a férfiak a nőket és így jelölnék meg az illető nőstény egyedet. Lássuk be, a parfüm egy intellektuálisabb megjelölési forma...Na...de most magyarázkodhatok Boldizsárnak, hogy nem, nem csaltalak meg, meg semmi nem történt, csak beszélgettem egy jó emberrel, egy jó baráttal. Félreértés ne essen, Boldizsár a pók a sarokban, a gépem felett, akit legalább már háromszor lakoltattam ki, de tipikus behálózós típus, hát elfogadtam. Amúgy is csak lóg egész nap :D

Hja, hogy hogyan kerül még mindig képbe Mr. "J"....Emlékeztetném magam saját magamra: "A lényeg, az ajtóm már zárva előtte. Így is marad. Én pedig haladok előre, újjászületve." Továbbá emlékeztetném magam arra is, hogy a későbbiekben ne legyek ennyire teátrális :D :D Soha ne mond, hogy soha. A lényeg ez.

Nem hazudtam, mert akkor és abban a pillanatban úgy is éreztem. Most már tudom is. Nagy különbség. Viszont rohadtul nem könnyű. Bár már más nagyon. És itt jön a képbe az önreflexió.

Biztonság, stabilitás, intellektus, nyugalom, lélek, szív, sármosság, férfi készségek, jó szakács, "tiszta udvar, rendes ház":), humorosság, természetesség az egymás mellett lévőségben, huncutság, barátság, tisztelet, őszinteség, őszinte érdeklődés, kémia.

Ha pár szóban kellene összeszedtem sok-sok területről mi az, ami vonz vagy vonzott benne. Ezeket "keresem" egy férfiban. Megfordítva, elemezve magam és minden eddigi tapasztalásomat, ezek azok a tulajdonságok ( kivéve a jó szakács, ettől el tudok tekinteni, ha nagyon muszáj :D :D), ami mellett én megnyugodva, önmagam tudtam lenni, nő tudok lenni. És a csavar. Ezt csak megmutatta nekem az univerzum, hogy tessék, ez mind a tied lehet, már tudod és elhiszed, hogy megérdemled a boldogságot, megfejlődted magad, elfogadod és szereted önmagad, más is képes, tud és akar szeretni, de! De! van még egy "utolsó" lecke, ami összefoglalja az eddigieket, mint egy nagy konklúzió vagy kilépő kérdés egy vizsgán. Vajon tényleg őszintén és teljes szívből magadat választod mindig, minden körülmények között, biztosan elhiszed, hogy ennél teljesebb, boldogabb is lehetsz, biztosan nem gondolod már úgy, hogy neked minimum kétszer annyit kell teljesítened, hogy szeressenek, felvállaljanak, hogy "nagy" kompromisszumokat kell kötnöd, hogy csak neked kell "küzdened", ugye biztosan nem koldulsz többet a szeretetért?! Ilyen és hasonló "utolsó" nagy szembesítések történtek.

Mert rájöttem, hogy szeretem, mint ember, mint barát, mint férfi, azonban ez nem szerelem. Bármilyen is legyen az....

Mert rájöttem, és isten látja lelkem, csak most esett le, hogy "csak" jól esik, hogy végre tudom, valaki engem is tiszta szívből szeret, feltétel nélkül, hogy szerelmes belém, hogy puszta jelenlétem vagy hangom vágyat korbácsol nála/benne....és ez ízzította fel bennem is a tüzet irányába. Miközben az én döntésem hónapokkal ezelőtt megtörtént, megszületett. Csak nem értettem mi húz vissza vagy tart még mindig "mellette". Hisz, ha napokig nem találkozunk, írunk egymásnak, akkor én élem az életem, nem gondolok már rá, vagy nem jut eszembe dolgokról vagy nem ő jut eszembe. Csak ha érzem, hogy a közelemben van...vagy inkább ha látom, hogy néz rám, ha látom hogyan jön zavarba, ha látom mit váltok ki belőle. Na akkor nehéz csak a parázson tartani magam, vulkanikus erővel szeretnék kirobbanni. Viszont ezt nem más részemről sem, mint amit róla, viselkedése okán korábbiakban feltételeztem: kihasználás, ámítás, időhúzás, egom masztizása. És ez nem korrekt. Illetve nem vezet sehova. Nem hiába vannak "akadályok": korkülönbség, máshol tart az életünk, fizikai távolság stb.

Hát, valahogy így. Nem ragozom tovább.

Beach body kész, hisz a nyár nem várt, már itt van, szóval saját úszógumival lehet csobbanni és élvezni a "Hakuna matata"-t, mely nyers felnőtt verziójú fordítása: "szarok bele, jóvanazúgy" :)

Mint a Szomszédok c., méltán híres sorozatban, imádtam a végén az összefoglaló "csattanókat", "jó tanácsokat:")

Szóval egy jó tanács tőlem: homokban szexeléssel vigyázni, a homok nem csak forró tud lenni...:D :D

Konkrétan Mr. Fáraó előtt annyit éltem már, mint más egész életében sem. Vagy csak én gondolom így, vagy csak a saját környezetemben lévőkkel összehasonlítva, vagy csak az általános megfelelési kényszer miatt, mit várnak el tőlem, hogyan kell helyesen élni, viselkedni, beszélni stb. elvárások, nevelési elvek miatt.

Vagy csak megélem, megéltem a bennem lévő "vágyakat", kíváncsiságot. Hisz törvénytelent sosem tettem. Na majd eljutunk idáig is.

Főleg nőként. Vagyis itt az én tapasztalatom az, hogy kb. két csoportja létezik a nőknek, akik mertek élni és be is vallják, illetve, akik nem mertek élni, és nem is igazán vannak tisztában nőiességükkel és vágyaikkal, illetve önmagukkal. Bocsánat, három csoport, aki élt, titkolja és szende szűzként ment férjhez, de a mai napig "kilincsként" emlegetik a régi barátok, ismerősök. Én erre azt mondom, ha sose baszod el, sose tanulsz meg semmit. Kérdés tanulsz-e a "hibáidból" és milyen emberré válsz az életed folyamán. Szóval mindenkinek van valamilyen múltja. Akinek nincs, az vagy unalmas vagy hazudik.

Na, de térjünk vissza milyen alapköveket tudott letenni ez az ember, annak ellenére, hogy olyan "szépeket" írtam róla eddig.  Szexuális és spirituális alapköveket.

Szexuálisan nem arra gondolok, hogy nem tetszett neki, ahogyan csókolok...se előtte, se utána nem ért ilyen kritika. Sőt....Hát nem gondoltam volna, hogy 10 év után is ennyire szívemre veszem ezt a dolgot. Mondjuk ez legalább olyan dolog, ami tanulható, fejleszthető, alakítható, nem úgy mint a hangszín. Arról az ember nem tehet, mint arról sem, hogy mekkorára nő az ember lába. Mindegy is, az ilyen kritériumok is sejtetni vélnek elfedni kívánt valódi emberi természetet, gondolkodásmódot.  

Nos, vele éltem át először azt, hogy mi és hogyan is jó igazából nekem. Persze neki is, de türelmes volt és odafigyelő. Bár volt önző oldala is, vagy csak az? Nem, ez így nem igaz. Gusztustalan szót használtam már vele kapcsolatban az előző írásban, most megint émelygés fog el, ha belegondolok egy-két részletbe. Szerintem egész eddigi életemben nem is volt egynél több ilyen kategóriába sorolható élményem, ő azonnal adott kettőt is. És nem is azzal van a gond, hogy viszont "elvárt" kényeztetést, hanem, hogy ő nem úgy készült elő. Tipikus esete, hogy más szemében a szálkát is megtalálta. Szóval megtanultam vele és általa, mit élvezek én, hogyan mutassam vagy mondjam ezt el a partneremnek is. Extrém helyzeteket, órákig, napokig tartó megéléseket köszönhetek neki. Bár mondhatnám, hogy vakok között a félszemű a király, főleg, ha előtte lelkileg megnyomorítod a másikat.

Mindeközben végtelen beszélgetésekben, és végelláthatatlan levelezésekben volt részem Először tetszett és azt hittem ez normális, illetve fontos vagyok neki, netalántán többet akar rólam megtudni, majd rájöttem, semmi másról nem szól az egész, csak róla. Az ő keserves életéről és arról, hogy mindig övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Ami szent és sérthetetlen.

Ugyanakkor olyan látásmódot, területet mutatott meg nekem, ismertetett meg, amikről előtte nem is hallottam, nem tudtam semmit. Bevezetett a spirituális világba, egy új tudástár kulcsát adta át nekem. 

Teljesen zakkant volt. Alternatív valóságban élt, utópisztikusan látta magát, miközben olyan tudása volt, amit sokan egy egész életen keresztül nem tudnak elsajátítani, ugyanakkor a saját hozott családi és környezeti mintái megnyomorították a lelkét és szívét. Bármennyi segítő könyv elolvasása sem tudott volna rajta segíteni. Miközben mindig ő volt a szegény szerencsétlen, akit a környezete, a barátai, a családja, a munkatársai vagy éppen a főbérlője nem ért meg. Persze tudta nem tökéletes ő sem, de azért mindenki hibás, csak ő nem. 

Pár egyéb dolog: ne aludjunk együtt, mert szuszogok. Uram bocsá, hogy mertem alvás közben is levegőt venni. Illetve egyszer megjegyezte, tudom ám, hogy már kakiltál nálam, mert egyszer tovább voltam bent a mosdóban. Hja....amúgy nem, de én kérek elnézést, tudjuk, minden nő tudja, hogy a nőknek nem szabad se pukizni, se kakilni, se hangosan tüsszenteni, se szőrösnek lenni, mindig illatosnak, kívánatosnak kell lenni, de ne legyen sok smink rajtad, de mossál, főzzél, takarítsál, közben legyél vadállat az ágyban, de csak óvatosan, különben ribanc vagy, menj misére, de álszent azért ne legyél, nézz ki jól, de ne menj el itthonról, ne költsél sok pénzt magadra, legyen tökéletes a bőröd, legyél 90-60-90 cm-ben, sose legyen zsíros a hajad, de ne tölts 5 percél többet a fürdőben stb. Természetesen fordítva is igaz, nőknek is van teljesen bicskanyitogató és elég egyszerű lélekre utaló "elvárásaik". Akik azt várják el a férfiaktól, hogy értsenek mindenhez is, legyen sok pénze, háza, kocsija, nagy farka, stb. Egyszerű a képlet, kívánom, hogy ezen nők és férfiak csoportja találjon egymásra és legyenek nagyon boldogok. És lőjék ki magukat egy másik bolygóra és ne szívják el a többiek elől a levegőt.

De, ami igazán fontos az életben, szerintem pénzben nem mérhető. Ennyi. Pont. Illetve, hogy igaz társ lehess valaki életében, először magaddal kell rendben lenned, hogy ne a másikon felmászva, kihasználva, megnyomorítva fejlődj vagy érezd magad teljesnek. Társa és támasza lehess a másiknak egy közös úton.

Sok év volt mire Mr. Fáraóval ezek a dolgok ilyen szinten "leestek". Nem is olyan régen felhívott, "segítséget", tanácsot kért. Meglepődött, mennyire megváltoztam, mennyire erős lettem, mennyire önmagam lettem, vagy stabil. Nem igazán tudta eldönteni, megfogni velem kapcsolatban többé a dolgokat. Majd visszatért a "megnyomorításomhoz". Hát mondtam neki, hogy attól, hogy ő nem mászott ki a mocsarából, arról én nem tehetek, de engem még a közelében sem fog látni, nemhogy visszahúzzon az ő szintjére. Sok sikert kívántam és letettem a telefont.

Vagyis inkább tapasztalásaim első meghatározó egyede, Mr. Fáraó.

Érdekes, lassan tíz éve kerültünk egymás életébe ezzel az "Úriemberrel". Korábbi "ex part" részekben már meg-meg említettem... valahol Ő volt a "régi" én lezárásának és új "én" megindításának féfija. 

Érdekes, hogy ő is, és én is két társkereső oldalon is fent voltunk, mégsem a hagyományosnak mondható felületen találtunk egymásra. Mennyire kettős életet élt Ő. Én, így visszagondolva már tudom, mennyire nem tudtam még akkor ki is vagyok, mit érek, mennyire semmire sem értékeltem magam, mint nő, mint ember. Szépen összeszedtem mit írjak a társkereső profilomba, mire vágyom, de a mocsár mélyén voltam ekkor még. Egy ilyen állapotban mennyire látja az ember tisztán az életet?! Írtam erről, tudjuk, semennyire. Így nincs min csodálkozni, hogy akkor és abban az "én állapotban" miért nem találtam egy normális férfit. Ma már tudom, minden  lépés egy-egy puzzle darab az élet nagy tábláján. Oka van ennek is. Vagyis neki is, hogy az életem része lett. Kellett Ő is ahhoz, hogy azzá válljak, aki ma vagyok és ahogyan ma gondolkodom. 

Szóval miért Mr. Fáraó. Valahova ide helyezte magát, mint élőlény ezen a bolygón. Okos volt, mégis rendkívül kényszeres és szorongó. Bántalmazó - lelki szinten, mert nem tudott megbirkózni saját önértékelési problémáival, ezért még inkább lenyomott, hogy ő erősebbnek tűnjön. Direkt gyengébb nőket keresett, hogy magát magasabbra értékelhesse. Van lejjebb a mocsár aljánál? Ő mélyebbre tudott még nyomni. Vágyott rám, de úgy tett, hogy "végül is, ha nagyon akarom, benned is található valami szép".  Tette mindezt úgy, hogy igazából nem hogy macsónak nem volt mondható, de még férfias kiállása sem volt. Egy "előnye" volt, a magassága. Emlékszem, az első csók is majdnem undorító volt vele. Ne kérdezd, hogy mégis miért volt folytatás!? Mert meg kellett történnie.  Később még azt is kritizálta, hogy hogyan csókolok. Neki túl heves, túl nyálas, túl nyelves....majd akkor rájöttem, ebben a kapcsolatban ő a lány. Igazából én akkor még annyira a férfi energiáimat működtettem csak, hogy nem csodálkozom, hogy sok voltam neki. Nem csak súlyra. Mondom, semmi férfias kisugárzása nem volt. Igen, már emlékszem, a magasságán kívül még egy előnye volt....a vádlija. Az szép, formás és izmos volt. Még a farka is ferde volt. Életemben először találkoztam ilyennel :D

Mondjuk pont általa értettem meg, hogy mennyire igaz, hogy mindenki azt kapja vissza az élettől, amit adott. Jó pár évre rá, hogy véget ért a kapcsolatunk, találkoztunk egy séta erejéig, alig ismertem meg. Közel két mázsára hízott és kb. annyija volt, ami éppen rajta és magánál volt. 

Mikor megismerkedtünk, ő már egy fiatal, elvált férfi volt....elmondása szerint volt felesége a tökéletes nő volt, alakra. Kicsit külsőséges és felszínes is volt, szerette a szépet, vagyis szerette volna, de nem jött össze neki, meg úgy az élet sem. Azóta sem. Bár ahonnan jön, amit kapott az élettől, ember legyen a talpán, aki onnan egyedül felépít egy normális életet, hát nem is tudott a mai napig egy korláton túl jutni. Bár ez nem mentesít senkit, hogy másokat a mélybe nyomjon és lelkileg tiporjon, mikor a másik támasza lenne, őszintén és tisztán fordul felé. 

Kb. két percig voltam "hivatalosan" a barátnője. Majd még pisiltem egyet, pénzfeldobással eldöntötte, hogy ez mégsem fog működni. A hozott egy szál vörös rózsáját a hátába állítva basztam be mögötte az ajtót. Ez már nekem is sok(k) volt, már akkor is. 

Milyen rég nem írtam semmit...Magam is meglepődtem. Jó pár hét eltelt. Mi a sok idő? Mi a kevés idő? Mikor vagyunk időben? Miért telik gyorsabban vagy éppen lassabban az idő? Nyugalom, továbbra sem vagyok egy Stephen Hawking...csak a magam, női szintjén gondolkodtam el az idő jelentőségéről.

Mondhatnám, hogy az elmúlt pár hétben nem történt jelentős dolog az életemben, hogy csak "úgy telt az idő". Így nem igaz, mert ha nem történik látszólagosan semmi, akkor is a mélyben, a tudat alatt vagy csak "úgy" teltek a hétköznapok. Csak az élet pontosan tudja mire helyezi át a fókuszt, ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy "időm nem volt gondolkodnom, vagy magammal foglalkoznom". Véletlen lenne? Kétlem :) Szóval ebben a pár hétben majdnem a levegővételeim számát is naptárbejegyzésbe kellett írnom...ezzel nem azt mondom, hogy sok dolgom volt...dehogy...áááá....

Gondolkodtam, elemeztem  és arra a következtetésre jutottam, hogy most futott ki, aminek ki kellett, most került egyensúlyba az életem. De szép is lenne :D :D Abban az értelemben biztosan, amire az elmúlt hetek, hónapok, évek igyekeztek tanítani. Kezdem azt érezni, hogy már nincsenek nagy kibillenéseim, nagy és szélsőséges megéléseim, tudom engedni és élvezni, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy és amikor annak kell. Úgy tudom átadni az irányítást, hogy közben mégis én kormányzom a hajóm. Miközben a hajóm is kinőtte magát.  Már nem egy lyukas faladik kikötve az iszapos parton, hanem egy szép nagy hajó, amin megvan minden, amire szükségem van, ha kell magam haladok előre vele, ha kell a szélre bízom magam, és visz amerre mennem kell, ha kell csak időzöm a tenger közepén és élvezem a sós szellőt. Egy biztos, a boldogság és jókedv sosem hiányozhat a fedélzetről.

Menet közben jó pár ember felszállt a fedélzetemre. Van, aki bár nem állandó útitársam, de biztos és állandó része az életemnek. Vannak, akik rövidebb, hosszabb ideig utaznak velem, vagy utazunk együtt és szépen elválunk, mikor lejár a közös időnk, vagy tanulásunk. Van, akit páros lábbal rúgtam a cápák közé, biztos van, aki úgy érzi, hogy víz és élelem nélkül raktam ki egy lakatlan, élettelen szigetre és hagytam magára. Ezek nem éppen a megfelelő megoldási módszereim voltak, de akkor, adott pillanatban ezen a szinten tartottam, vagy így tudtam megoldani/megvédi magam. Ennek is így kellett lennie. 

Nem árulok el nagy titkot, hogy fő tanulási területem jelenleg a párkapcsolati megélések. Hát tabula rasa van. Lezártam, elköszöntem, elhagytam azt, azokat, akiknek lejárt az idejük, akikkel lejárt a közös időnk. Csak azért, hogy legyen valaki, akár szexre, akár társalkodó "hölgynek", akár kávézgatásra, akár üres percek kitöltésére, akár felejtésre, akár csak mert "beajánlották", de napok kellettek, hogy lépjen....vége. Egy-egy ember estében egy ideig óráig még volt azért agyalás, gyenge próbálkozásom a "szép lezárásra" vagy hasonlóra, de nem volt az igazi, izzadság szaga volt és rájöttem, elmúltak, engedni kell. Nincs ezzel baj, sőt....számomra jó értelemben vett felszabadulás a múlt mintázatai alól. Végre. 

Az élet vezet, ha megtanulod meghallani mit súg a szél.

Az élet tanít, ha figyelsz a jelekre.

Az élet mesél, ha megtanulsz olvasni a sorok között.

Elgondolkodtam, Mr "J"-nek el kellene küldeni a blog linkjét...de ez most csak egom harca. Csak hálás tudok neki lenni, hogy nem akar engem, mert nem ő van megírva nekem. 

Unom én is már, nyugi, annyit mondogattam ezt. Ha már el is hiszem teljes szívvel, nem csak aggyal, akkor vélhetően már szóba se fog kerülni.

Az jutott eszembe, írok egy listát, hogy emlékeztessem magam elgyengülős pillanataimban, miért is jó, hogy így döntöttem, hogy nincs több találka. Alias negatív lista, mikor nem mentegetem, nem filozofálom túl, csak tények, gondolkodás nélkül, ami jön.

Nos nézzük mi sül ki. Ám, ha van valakinek jó tanácsa, figyelemelkerülő hadművelete, vagy egy jó buli meghívása, ne tartsa kérem magában :)

A lista:

- öreg, vagyis "öreg", már mentegetem :D

- szexuálisan kevés

- tagadja érzelmeit, illetve ha a tettek mutatják meg, mennyire vagy fontos a másiknak, akkor emiatt is listás, vagy csak mivel nem kommunikál velem igazán, nem tudom mi zajlik benne, nem tudom felismerni a tetteit? Ááá, mentegetőzés a köbön:)

- nem őszinte, vagyis lehet az, de nem ezt érzem. Ez is mentegetőzés, vagy nem? :)

Huu basztikuli, ezzel nem vagyok előrébb még. Az első kettőn kívül, a többi már megerőszakolva jött ki belőlem. Kilóra kevés, minőségben az első kettő perdöntő is lehetne akár.

Azt hittem legalább négy oldalon keresztül ömlik majd ki belőlem gondolkodás nélkül. 

Hát szevasztok. Ez ennyi volt. 

Lehet ez is egy jel, hogy elmúlt, ezzel már nem kell többet foglalkozni. Döntés megszületett, engedjem el az utolsó szakadt cérna szálat is, ami hozzá köt.

Okééééé...jóóóó...persze....nanáááá....rendben.....így lesz. Talán :D

Telnek a napok, magamra koncentrálok, próbálom az összes eddigi "feldolgozást", tanítást egyensúlyba hozni, tartani, közben megélni a mindennapokat, a múltból tanulni és elengedni, azt ami már nem szolgál, a jövőt nem siettetni és nem csak arra koncentrálni. Az biztos, hogy egy marék lepkekakiban is több az energia jelenleg, mint bennem, bár ez nem látszódik kívülről, de belül ezt érzem. Talán a lelkem, szívem fáradt meg egy kicsit. Már megint sokat kapott, ezen hegek örökké megmaradnak, de én úgy gondolok rájuk, mint megerősítésekre, amivel több lettem, ami erősebbé tett.

De azért néha megvan bennem is, mint most is az az érzés " hogy ott rohadjon meg az összes ahol van". Négy év alatt három komolyabb férfi, akinek odaadtam magam teljes valómmal, szívvel és lélekkel, mert bíztam, hittem és "semmi"...elhitették velem, hogy fontos vagyok, megvárták, míg beléjük szeretek, élvezték egy kicsit, majd eldobtak. Eldobtak, mert nem tudták meglépni, megfejlődni, vállalni önmagukat és mert nem ők voltak számomra a megfelelők. Tudom én ezt. Meg egyszerű, mint az egyszer egy. Egy dolog ezt tudni,agyból; egy dolog megélni, szívvel. Az tud fájni. Piszkosul. Ma hagyom fájni a dolgokat. Kicsit szomorkás az idő is, nem kicsit vagyok megfáradva amúgy, úgy mindenhogy legalább. Szóval kicsit potyognak a könnyeim, útnak indultak maguktól. Menjetek hát.  

El van kurvulva ez a világ. Ha teljes szívből, őszintén szeretsz, ha biztosítod az otthon melegét,támogatást és figyelmet nyújtasz, nem mellesleg a rendszeres lábközti melegséget és merevséget is megadod, mi marad? Mi? Vagy mi kell még? Miért nem elég mindez? Azt hiszem ez a kultikus jelenet mindenkinek megvan:

Forrás: Google képtalálatok, mielőtt valaki itt jogi lépéseket tenne:D

Barátnőm felhív, hogy van egy régi, kedves, rendes srác ismerőse, aki nem talál magának egy kedves, rendes, aranyos lányt. A srác teljesen el van keseredve hol és hogyan ismerkedjen. Megkérte hát barinőmet, ha tud valakit, ne tartsa magában. Én nem zárkóztam el, így a kapcsolat létrejött, majd pár napra rá töröltem is ezt a friss kontaktot, a semmire nincs időm várni. Volt vagy 3 napja, hogy írjon, keressen. Nem tette. Nem ez a baj. Lehet kedves, aranyos, rendes - nek tartja magát, de kurva nagy bajok vannak, ha úgy gondolja, hogy ő mindent megtesz és mégsem talál senkit, közben pedig azt az alapvető kommunikációt sem hajlandó megtenni, hogy közölje, nem egymást keressük - bár nem tudott rólam semmit még, a nevemen kívül, csak simán bejelölt- azt azonal, majd nem írt, nem keresett. Mit gondold, majd én írok rá? Mindegy...több figyelmet kapott így is, mint kellett volna.

Nem értem amúgy sem, miért olyan nehéz az embereknek normálisan kommunikálni. Az én egyik tapasztalatom az, hogy azért nem, mert önmaguknak is hazudnak, azt se tudják mit és miért akarnak, de elvárások, na azok vannak. És van az a kis százalék, aki már annyi mindenen túl van, annyit tett és adott önmagából, de nem találj a hozzá hasonlót. Miközben eljárkál kultúrális eseményekre, részt vesz új programokon, kipróbál új hobbikat, lejár mondjuk edzeni, vagy valami sportot is űz, eljár koncertekre, miközben házas, családos, párkapcsolatban élő barátaival is rendszeresen időt tölt. Egyrészt, hogy ne otthon üljön egyedül, másrészt, mert rájöttek ezen emberek már arra, hogy elsősorban önmagukat kell szeretni és megélni a jó dolgokat, amire vágynak, illetve folyamatosan fejlődni, tanulni. Mégis, annyi új ember, annyi új kapcsolódás, sokáig mégsem jön senki. Vajon mi ennek az oka? Ezen a ponton személy szerint nem vagyok hajlandó mondjuk párkereső oldalakra regisztrálni. Húspiac. Van tapasztalat, régről igaz, de nem hiszem, hogy az emberek jó irányba változtak volna ezen a téren. Mert a világ se a jó irányba tart. 

Nem mellesleg elkurvult a társadalom a "social media" miatt. A férfiak a tökéletes nőt keresik, a nők meg egy pénzes zsákot. A tökéletes nő a mai világban  90%-ban filter, aki pedig a pénzével vagy kocsijával vág fel, számomra annak kicsi a pöcse vagy olyan önbizalom hiánnyal küzd, hogy azt csak ezzel a gőggel tudja leplezni. 

Szóval, remélem eddig is tiszta volt, én nem is ide sorolom magam, nem is ebben az látszat appok világában élek (hál isten), viszont az emberek nagy százaléka felnőtt létére is "elkurvul", a mai fiatalokat pedig sajnálom, mert kevés a valós tartalom, sok a hazugság, ami miatt teljesen aberrált, nem valós, nem hiteles, nem élhető világ felé kényszerítik őket. És a tisztes nevelés sokszor kevés a világgal szemben, minden tisztelem ezen szülőknek. Néhány szélsőséges példa: a csirke természetes élőhelye nem a hűtőpult vákum csomagolása, vagy a 400 e Ft-os telefon 10 évesen nem evidens (jegyzem meg, még kereső felnőttként sem feltétlenül), az akciós  70 e Ft-os táska nem akciós ár, 14 évesen a műkörmös, műszempillás, fodrász, sminkcuccok havi 20 e Ft-ért vásárlása, minden héten buli, csak rendelős kaján élés, minden hétvégén étteremben evés, évi két kéthetes nyaralás, plusz sítábor, meg plasztikai tábor, vagy a 120 e Ft-os cipő, mert valamelyik félholt, csupán idegdúccal rendelkező filteres valóságú lány vagy fiú vagy beazonosíthatatlan identitású és állatfajú huszonéves ezt tartja értéknek egy kamera mögött. Hja, arról nem is beszélve, hogy a fiúk ezekben a slim gatyában olyanok, mint giliszták tűsarokban.  

Na....

Istenem, én szeretnék pl. megtanulni traktort vezetni, vagy visszaülni egy ladában és csapatni egyet a töltésoldalban, vagy kifeküdni nyáron a haverokkal egy tópartra és dumálni, hülyülni, főzni, fűszálakkal fütyülni, békákat gyűjteni, csodálni a vízipókokat a tó vizén. Megosztani egymással az érzéseinket, a titkainkat, közösen élményt gyűjteni, az emlékezetünkre vésni a lemenő nap képét egy jó fröccs mellett a hegyoldalban, anélkül hogy bármilyen digitális eszköz előkerülne. Kazettáról hallgatni a 30 éve felvett válogatás dalokat és nagyokat táncolni. Az igazi emlékek a szívünkben maradnak meg. Sok mindent meg lehet venni pénzzel, kell is addig a pontig, míg úgymond viszonylagos szabadságban élheti a mindennapjait az ember. De pénzzel nem vehetsz igazi emberi értéket, szeretetet, figyelmet, szerelmet, otthon melegét, lelket, törődést, kapcsolatot, barátokat. Vagy igen, de az olyan is lesz. Erre van egy nagyon szép mondás: aki kurvának áll ne sírjon ha basszák.

Most sok a "k" betűs szó...bocsánat, pedig nem szoktam csúnyán beszélni, bassza meg:)

Fel a kezekkel pl. hány ember szokta mondjuk legalább évente visszanézni az esküvői videóját vagy végignézni a képeket? Mondjuk én ezt felírnám receptre, hogy ne felejtsék el a párok miért is döntöttek így, egymás mellett, akkor mit éreztek, szerintem nagy segítség lehet a sok hétköznapi nehézség, probléma közepette ezeket az érzéseket, élményeket felidézni.

Csalamádé mindenkinek. Mert a legjobb a menzás finomfőzelék. Megfoghatatlan, mint ez az írás.

Miután úgy tűnik senki nem kíván csókot lehelni ajkaimra ezen a hétvégén, tudom ajánlani magamtól magamnak a miniKüsse válogatást :) Itt max te fogod kidobni vagyis jelen esetben én az üres kartondobozt, miután megettem az összeset is :) Plusz egy cukorsokk. De aki nem kockáztat nem is nyer. 

Tegnap hazafelé tartva az egyik főúton a szembejövő tűzoltó kocsiból rám integettek a tűzoltó "bácsik". Fogtam a kormányt erősen, mert deréktól lefelé ennyi is elég volt, hogy mindenem remegjen.

Szerintem kevés nő az, aki egy egyenruha láttán nem indul be. Hallom kedves ironikus olvasóm a következő gondolatokat: "tehát a boncmester, vagy a kukás szerelése is önmagában egyenruhának számít, akkor arra is beindul minden nő?" Mondjuk nekem egy kantáros gatyás férfi póló nélkül is elég, hogy a fűnyírás aznap délutánra elnapolódjon :) Persze a "lilaakácközös" kertész fiúka kiadásban :) Imádom a szomszéd Jóni papát, de őt azért békében hagyom nyírni a füvét szombat délután a kis viseltes kantáros gatyójában.  

Maradjunk a klasszikusoknál: tűzoltó, rendőr, katona...jó pár éve a foci vb is kedvenc lett, mióta szűkebb szabásúak lettek a mezek, és hát az amerikai focisták... azok a vállak, azok a négyfejű combizmok.... pfffff..de iszonyú hosszú tud lenni az amerikai foci meccs, így maradhatunk az európai focinál. 

Na......igazából a tűztoltó szirénázva jött velem szembe és csak megköszönte, hogy nő létemre okosabb voltam, mint az előtte haladó tranzitos és így simán kikerülve azt, tudtak menni a dolgukra :)

Mi lehet ennek a pszichológiája, az oka, hogy ennyire felizgatja a nőket az egyenruha?

Én úgy gondolom, ezek az utolsó szalmaszálak, amikor a nő feltétel nélkül a férfit látja, már csak a szakma okán is, vagy mert ezek a férfiak még úgy néznek ki, mint akik képesek szaporodni, képesek a fajfenntartásra, egyedül is életben maradnak és ha megkéred, hogy az aljzatot a fürdőben cserélje ki egy IP44-re, akkor nem néz vissza rád üres tekintettel, hogy milyen boszorkány beszéd ez. A focistákat innen kihagynám, nekik csak simán jó a fenekük, a sport okán, de amikor véletlenül 5 méteren belül rájuk fúj valaki és üvöltve esnek el a fűszálban....na az ripacskodás, abban semmi férfiasság nincs. Mint a való életben, ügyeskednek, színészkednek, megjátszák magukat, hogy tisztességtelen előnyhöz jussanak! /Tisztelet a kivételnek persze/. Tudom a megye három meccseken nincs színészkedés :D :D

Maradjunk a tűzoltóknál.

- Ők azok a férfiak, akiknek minden nap edzeniük kell, karban kell tartaniuk magukat, hiszen sosem tudják mi vár rájuk. Tehát női szemmel az erős, férfias testalkatot megadják.

- Ugyanakkor mentálisan és pszichésen is folyamatosan törődniük kell magukkal, fel kell tudniuk dolgozni mindazt, amit átélnek, látnak egy-egy kivonulás alatt. Tehát érzelmi világukkal is foglalkoznak.

- A kútba esett kiskutya megmentésétől, az erdőtüzeken át, a lakótüzekből emberek kimentése, megmentésén keresztül ezer és egyféle szituációban kell helyt állniuk. Tehát képesek a gyors döntésre, a gyors helyzetfelismerésre, a felelősségvállalásra.

- Nem mellesleg azon nőknek, akiknek elsőre az a fontos, hogy milyen kocsit vezet a férfi, hát na...egy tűzoltó kocsival fel lehet vágni rendesen, szerintem :)

Szóval nekem biztosan ezek az okok, amiért ennyire kipirosodom az egyenruhások láttán és beindul a fajfenntartási ösztön. A kisugárzás, a férfiasság, a magabiztosság, a tettre készség, bizalom - ha egy tűzoltó arra kér, hogy hagyd el a házat most, nem állsz le vele vitatkozni, kevés férfiban bízunk mi meg nők ilyen szinten, főleg ismeretlenül :)

Narrátor: Unalmas!!!!!!! Idő...idő....idő....Önmagának mond ellent. Mert ha sokáig nem ismered fel a jó irányt, akkor elvesztegetett idő. Azonban, ha elsieted a dolgokat és nem hagysz időt a tapasztalásokra, akkor nem azt tanulod meg, amire szükséged van. Vékony jégen egyensúlyozás ez. Végső döntés part ...., ki tudja hányadik, te is elszámoltad már...mindegy. Bár a folyamatotad jól szemlélteti. Ez meg tény. Az apró lépéseket, egyiket a másik után. Hisz volt olyan, amikor a mocsár mélyéről még csak a tekinteted se emelted fel, volt olyan, mikor egy ugrással akartál eljutni az egyik állapotból a másik állapotba, kihagyva a köztes checkpointokat. Volt idő, mikor elindultál, de körforgalomban időztél. Aztán az "utadra" léptél és haladtál előre, néha-néha meg-meg álltál kisebb, hosszabb időre, de vissza már sose tekintettél (max. fél szemmel, szemüveg nélkül). Építetted magad, határt jelöltél, mentél előre, tanultál. Egyre jobban megtanultad, mi és mennyi időt érdemel. Vagy majdnem. Megértetted, nem leragadni, nem visszafordulni, nem hátrafelé nézni - nézegetni se nagyon - ,csak menni előre, bízva és szeretve önmagad, hogy te is megérdemled minimum azt, amit te adsz önzetlenül másoknak.    

Nos....kedves Narrátor társam. Szokták volt mondani, csak akkor beszélj, ha a mondandód értelmesebb a csendnél. Én hallgatlak. 

Régen írtam, bár belülről feszítenek a dolgok, napról napra ömlenek a gondolatok, az érzések, a megélések. Lehet jobb is, hogy nem egyből "beszámoltam", hanem éltem a mindennapokat, mert kb. most egy kicsit ilyen:

És nem azért, mert megint önmagam beleadtam 150%-san, nem azért, mert haragszom magamra, hogy miért adom oda magam "teljesen" és őszintén valakinek, nem azért, mert én mindig a legjobbat látom és gondolom arról, akivel vagyok. Egy kicsit azért, mert hagytam megint ennyi ideig "áltatni" magam, leginkább önmagam által. Önmagam által, hisz mindenki okkal jön az életedbe és teszi a dolgát, hogy te fejlődj. Így gondolok Mr. "J"-re. Kiszolgáltam az egomat vele az utolsó hetekben, hónapokban. Viszont tudom azt is, ha 10 év múlva visszatekintek erre a pontra az idővonalalom, lehet butyutának fog már tűnni, de azt is tudom, hogy ez is mind-mind hozzátesz ahhoz, amilyen én 10 év múlva leszek. 

Majdnem 7 hónap és 17 együttlét (sacc per kb. pár másodperc még ide vagy oda)...de ki számolja... mondjuk ez a 17 alkalom úgy egy havi adagnak kellene lennie...nálam! Azt mondják minden férfi szexmániás, egészen addig míg nem találkoznak egy szexmániás nővel :)

Visszakanyarodva, azt nem számolom össze, hogy ezen idő alatt hányszor mondtuk ki, hogy vége, én hányszor mondtam, hogy ennyi volt. Ezeket azonban még csak magamnak leginkább, meg itt, "a végső döntés part XY" folytatásos teleregényében nektek, unalomig:). Viszont most tényleg vége. Honnan tudom?

Narrátor: Kedves Hősnönk....

Nem, most csönd. Most még én beszélek. Nem kell tükör, nem kell az irónia. Ritkán jutok el valamivel, vagy valakivel szembe ilyen szintre, de ha igen, onnan nincs visszaút. Szóval folytatnám mélyen tisztelt Narrátor barátom. 

És a legfontosabb, hogy már nem csak magamban és magamnak mondtam ki, vagy írtam le neki, hanem belenézve a szemébe, hogy akkor most itt az utolsó szó jogán mit választ: az érzésit, a szeretetet, szerelmet vagy az agyból, úgymond logikus döntést. Tán nem lesz meglepő a válasz, amit mondott, hisz Ő teszi a dolgát, ami neki meg van írva, nem lopja el az időm, a fiatalságom, a lehetőségeimet, Ő teljesíti velem szembe a feladatát, ami meg volt írva előre. "Nem helyes, nem lehet, nem szabad" - ezzel lassan már kínozni lehetne engem, annyit hallottam, de ezek nem elégszer, ha nem fogtam fel, csak most. Tehát agyból döntött - sokadjára is (valójában sosem volt másképpen)-  és nincs közös jövőnk. Utolsó csók. Utolsó találkozás volt négyszemközt. Ez lett az én ítéletem. Nincs közös időtöltés, nincs egymáshoz "átnézegetés". Csiki-csuki játék lenne továbbra is. Erre nekem nincs időm. Plusz, amit már leírtam, ennél többet érek és hiszem, hogy ott van az az Egy. 

Persze, kicsit ezt a mély analízist és komolyságot megelőzte egy hatalmas és mámorító búcsúszex. Nem is én lennék, ha kibírtam volna....nem bánom, mert ez így volt teljes, így volt jó. Aztán elővettem a férfiak kedvenc kártyalapját (nem, nem a hármas szexet, amúgy is nyuszik, mert mikor be kellene váltaniuk azt a sok mindent, amit a "nagypofájukat" kimondtak, mi marad...fül és farok behúzás és odúba nyüsszítve visszakotródás). Szóval a másik kedvenc kártyalapjukat vettem elő: beszéljünk az érzéseidről. Nem az enyémről, arról beszéltem én magamtól is eleget, meg te is meg okfejtetted, bár időben kb. 3 hónap csúszással...sebaj. Nos, az ő érzései, mondom neki, te figyeljjél! Ha mondjuk egy percig nem hazudnál magadnak, akkor be tudnád vallani, hogy szeretsz, szerelmes vagy belém? Hát kár, hogy nem vettem fel videóra, ahogyan visszatért óvodás évei csúcspontjára és éppen homokvárat épített a homokozóba, vagy ette a homokot. Mindegy is, lényeg, hogy homokozott, szemet lesütve, teljesen elmélyedve tevékenységébe, lényeg, ne rád kelljen néznie vagy megszólalnia. Reggeli saját fegyverét fordítottam ellen, hiszen nem sokkal azelőtt mondta, hogy mindent tisztán hall, megjegyez , felfog, amit én mondok, csak nem vág közbe, hiszen azt nem szabad, ha egy nő beszél. Végig kell hallgatni. Nos, van remény....Bár, mint nő tudnék vitatkozni, ezzel is. Persze...nekünk semmi nem jó :). Vékony a jég, rá kell érezni igazából a férfinak, hogy mikor kell végighallgatni és mikor kell úgy beleszólni és reagálni, hogy közben végig is hallgatta a nőt. Sok sikert kedves férfiak. Ne feledjétek, a nők úgy vannak jól, ahogy vannak, ezért szerettek ti minket ennyire, ha bevalljátok, ha nem. 

Sokat nem kellett noszogatni, de a zavara és kommunikációs képességének csökkenése egyenes arányosságot mutatott egymással. Én röhögök zavaromba, ő poénkodik vagy valaki elkezd a hangyák nemi életéről doktori disszertációt előadni. 

Mégis mennyire akartam csak én "kierőszakolni" ezeket tőle? Mennyire volt őszinte ő? Lehet sosem igazán? Csak elvette, amit ő mindig is akartam tőlem, azt az egy dolgot, hiába adtam volna oda neki (is) nem létező három királyságom hozományát is?  Mi van, ha csak manipulált? Mi van, ha hazudott végig? Ezen még elgondolkodom...valami nem hagy nyugodni még...vagy ez is már csak önbecsapás? A lényeg, az ajtóm már zárva előtte. Így is marad. Én pedig haladok előre, újjászületve.

Hja, csók, utolsó csók íze....az jó volt, meg nagykönyv szerinti....érzésre nálam...Semmi. Ez megnyugtató azért. Igazolja, hogy ez már csak csiki-csuki játék volt, abból is a nehezített verzió, fél lábbal és kézzel, bekötött szemmel egy barlang mélyén :D